2010. november 28., vasárnap
A didergő király
A lányka örömében nevetett, ugrált, tapsikolt, amitől az uralkodónak egyből melege volt. Összehívatta hát a népet és akinek enyhülés kellett, annak adott meleget és emellett ráparancsolt a kuktára, hogy terítsen asztalt és készítsen vacsorát népének, mert boldog volt, és így, jó a vége a mesének.
2010. november 25., csütörtök
Didergő király
A történet helyszíne ezúttal Meseország, főhőse pedig a mindig didergő Nevenincs király. Nevenincs királynak nagy volt a bánata, hiszen éjjel nappal fázott szegény. Hiába takarta testét aranyos palást, majd megvette az Isten hidege. Kiadta hát parancsba, hogy aki segít rajta azzal koronáját, kenyerét megfelezi.
Mentek a hírnökök szerte az országban, keresték a bölcset, aki segíteni tud a király baján. De hiszen hiába tódult a király udvarába ezernyi bölcs, egyikük sem tudott segíteni rajta.
Megelégelte a király a sok okoskodást, hívatta inkább az udvari bolondot. Tanácsot kért a bolondtól, aki nagy okosan azt tanácsolta, hogy gyújtasson be a király.
Kikergette a király a sok okoskodót majd hozatták elé az udvari fűtőt. Telerakták a nagy kandallót, csak úgy pattogott benne vagy száz cédrusmáglya. De hiába égett el az összes fa, a király még mindig fázott és reszketett.
Kiált ekkor a kapuba a király és kiadta a szigorú parancsot miszerint vágjanak ki minden erdőt a királyságban. Had menjen a tűzre minden kis gally, hiszen a felség már úgy fázik, hogy még az ajka is kékül bele.
Mindenütt recsegnek, ropognak a fák fejszék súlyos ütéseitől. Erdőből már egy sem maradt, minden bekerült a nagy kandallóba. Hiába ég el az erdő a nagy katlanban, a király nem győz takarózni a farkasbőr bundába.
Egyszer csak valaki bekopogtat az ajtón, egy kicsi lányka az. Ledorgálta a királyt az elégetett háztetőjük miatt. Padlásukon most minden elázik, még szegény kis babájának a ruhája is. Megsimogatta a király a kislány fejét és megnyugtatta, hogy lesz annak a babának szép ruhája. Majd feldaraboltatja bíbor köntösét és abból lesz a babának a ruhácska. Hát még ruhácska, de aranycipője meg selyem főkötője is lesz.
A kislány tapsikolt kicsiny kezével örömében, nevetett és ugrált. A király látva a boldog gyermeket olyan melege lett, hogy kitárta teljesen az ablakot és behívta az összes fázó szegényt. Tódultak is be az udvarba, a király rá is szólt a kuktákra, hogy terítsenek nyomban asztalt, süssenek ökröt, hozzanak gyorsan bort, hiszen ilyen jeles vendég, mint saját népe még sosem járt királyi lakában.
A didergő király
2010. november 22., hétfő
Harmadik feladat
Maradunk a történetmesélős iránynál, tekintettel a teljesítményetekre. Talán a téma volt idegen, nem tudom.
Téma: Móra Ferenc: A didergő király című verses meséjének prózai átirata
Műfaj: mese
Terjedelem:10-15 sor
Stílus:klasszikus szépirodalmi
Hangnem: színes, szemléletes, példázathoz illő
Határidő: csütörtök éjfél
Iránymutatás: A kiinduló szöveg elérhető az Interneten. Semmi mást nem kérek, mint a történet szép, igényes megírását a tartalom tagolásának megfelelően. Párbeszédes részek ne legyenek, figyeljetek a központozásra és kerüljétek a szóismétlést!
2010. november 21., vasárnap
A baj csőstül jön...
Persze milyen is egy ilyen bizonyos legrosszabb nap? Ebben az átkozott napban az volt a legrosszabb, hogy minden úgy indult, mintha minden a lehető legjobb lenne. Fényes júliusi reggel, jó idő, minden szép és jó. Aha, innen jött a fekete leves. Reggel, boldogan kelek ki az ágyból és már alig várom, hogy a konyhába érve végre ehessek valamit. Amint kinyitottam a szobám ajtaját feltűnően sok nesz ütötte meg a fülem. Nálunk sosincs hangzavar kora reggel. Leértem a konyhába, anya feltűnően próbált magára erőltetni egy kis jókedvet. Az erőltetett hangnemnél már csak mű mosolya volt a feltűnőbb.
- Na, hogy érzed magad?- kérdezte. Nem értettem, hogy mégis miért kérdez tőlem ilyeneket. Miután anya észrevette rajtam, hogy nagyon nem értem miről beszél rá is tért a lényegre.
- Indulhatunk a vérvételre?
Ekkor esett le nekem, hogy miért is ez a korai zűrzavar. Anya tudja jól, hogy egy-két dologgal ki lehet kergetni a világból. Na a tű és a vér pont benne van a top 10-ben. Rájöttem, a nagy zaj forrása ezúttal nagyapám volt, aki már szövetkezett ellenem anyával és eljött, hogy elvigyen minket a kórházba. Gondoltam ez még nem olyan nagy vész, csak kibírom valahogy. A kórházba érve megnyugodtam, hogy hiába mentünk oda negyed órával a nyitás előtt, az ajtónál már sorakozott a tömeg. Minden egyes porcikám irtózott a gondolattól, hogy vér közelében legyek, de ha muszáj akkor muszáj. Az utolsó pillanatig kerestem a menekülő utakat, hogy melyik ablakon lehetne gyorsan kiugrani, ekkor egy teltebb nővérke kijött és behívott a kórterembe. Nincs visszaút, be kellett menni. Azért a biztonság kedvéért anya is bejött velem, nehogy meglépjek valahol. Végül is sikerült levenni a vérem, persze vagy 2 nővérnek és anyának is le kellett fogni, hogy egyáltalán a székben maradhassak.
Végre otthon voltam és ehettem egy keveset. Megfogadtam, hogy soha többé nem megyek vérvételre. Ha valaki a vérem akarja előtt le kell ütnie. Már alig vártam, hogy a délutáni edzésen lehessek. Gondoltam lemotorozok a parkig ahol az edzést tartottuk aznap. Elértem a parkhoz, legurultam a lejtős részen a többiekhez. Végre elkezdhettük az edzést. Persze mindenki kiszúrta, hogy olyan a karom mint egy drogosnak. Az edző megkért, hogy segítsek egy kicsit az egyik srácnak. Nem is volt gond egészen addig, amíg a kis srác egy jól irányzott mozdulattal el nem találta az egyik kézfejemet, hogy az olyan hülye pózba tudott visszahajlani, hogy a kétszeresére dagadt. Ez még nem is lett volna semmi, ha az edzés végére nem kezdett volna el szakadni az eső.
-Még jó, hogy motorral jöttem, hamar hazaértek.- gondoltam, én kis naív. A motorom megadta magát a szakadó esőben. A többiek már rég otthon jártak mire nekem sikerült feltolnom a motort a park vizes, kavicsos földjén az útra. A drága járgány még ott sem akart elindulni nekem szóval baktathattam haza ázottan, bedagadt kezekkel egy motort tolva.
Balatoni csobbanás...
Novemberben is még a Vénasszonyok???
2010. november 20., szombat
Horgásztúra
A mai nap úgy döntöttünk, hogy négyen összejövünk egy kis horgászatra a nyaralónk melletti dunai holtághoz. Nagyon jó ötletnek tartottunk ezt a kiruccanást, mivel már rég találkoztunk, így végre megint kicsit együtt lehetett a társaság.
Körülbelül reggel 7 órára beszéltük meg a találkozót a barátnőm háza előtt, ám már az indulás sem indult zökkenőmentesen. Az egész úgy kezdődött, hogy a barátunk Balázs fél órát késett, mi meg ott álltunk a ház előtt teljesen átfagyva, ugyanis egy elég hűvös reggelt fogtunk ki magunknak. De sebaj... sikerült elindulnunk. A történetünk ott folytatódott, hogy körülbelül 10-15 kilóméternyi autózás után rossz helyen akartunk lefordulni az autópályára és nem igazán tudtuk, hogy most merre tovább. Húsz percnyi tanakodás után végülis elindultunk valamerre, ám kiderült, hogy nem jó irányba megyünk. Újabb útvonaltervezés után rátaláltunk a helyes irányra, de tudtuk, hogy így hatalmas kerülővel fogunk csak elérni a célig. Útközben számos útlezárással és akadállyal találkoztunk, ami újabb kerülőket jelentett. Immár két órája utaztunk, mikor egyszercsak a semmi közepén az autó megállt alattunk. Körülöttünk se autók, se házak, se emberek. Barátnőmmel már csak nevettünk kínunkban, míg a másik két fiú inkább szétrobbant az idegességtől, de mivel nem tehettek mást, így nekiálltak kocsit szerelni, amit telefonos segítségel ugyan de 40 perc alatt sikerült megoldani. Újra nekivágtunk folytatni utunkat, mikor pár kilóméter után, mikor már azt hittük, hogy végre odaérünk, az autó ismételten lerobbant. Ekkor már tudtuk mi a dolgunk a kocsival, de nem akartuk elhinni, hogy az egy órás utat a nyaralóba már két és fél órája koptatjuk. Tehát az üzemanyagunk fogyóban, az idegeink romokban, és már nagyon éhesek vagyunk. Gondoltuk, hogy mikor odaérünk megállunk a kedvenc kifőzdénkbe enni, dehát ahogy ezután a fantasztikus nap után lennie kellett, persze csak azon a napon zárva volt az étterem. Továbbhaladtunk, bár biztosak voltunk, hogy ez a nap már jobb úgysem lehet. Ami így is történt. Végre három és fél óra kocsikázás után sikerült megtenni az egy órás utat. Nekiálltunk főzni. Persze ezen a csodás napon még egy olyan egyszerű ételt is sikerült elrontanunk, mint a paprikáskrumpli. Tudom ez már elég ciki, de ez van! Miután elfogyasztottunk a "finom" ebédet, amivel túl jól ugyan nem laktunk, de felpakoltuk magunkat és elindultunk horgászni. Kivételesen csak azon az egy nap annyi szúnyog volt a környéken, amennyit tíz év alatt együtt nem láttam még! Szó szerint nem láttunk a szúnyogoktól, de minket ez sem tántorított el. Leértünk a stégre, elhelyezkedtünk, majd vártuk a kapást! Azt azért tudni kell, hogy mi mindig ezen a holtágon horgászunk és rengeteg halat sikerült minden alkalommal kifognunk, ezért nagyon szeretjük is. Egész napunkat a stégen töltöttük, amit megosztottunk azzal a milliónyi szúnyoggol is, de mint ahogy azt várni lehetett, egészen estig még egy kis snecit sem sikerült kifognunk, viszont legalább rengeteg pénzt elköltöttünk haleledelre. Végül késő este, kapás nélkül, fáradtan összeszedtük csomagjainkat és elindultunk hazafelé a roppant izgalmas horgásztúráról, egy darab hal nélkül!
Összességében nem ez volt életem legrosszabb napja, de azon a napon nagyon megviselt minket ez a sok izgalom, persze utólag visszagondolva már jókat nevetünk az egészen, de akkor elég borzasztónak tűnt...
Jókedvemet elrontani nem tudod...
Előző este későn feküdtem le, de mindez nem lett volna probléma, ha másnap reggel nem kellett volna matematika tanárhoz mennem. Menet közben szörnyű migrén tört rám, amin sajnos nem segített a gyógyszer sem – esélyes, hogy 12 órányi alvás talán javított volna rajta. Aznap a teljesítményem kritikán aluli volt és borzasztóan szenvedtem a fejfájás miatt is. Egy szerencsém volt, mégpedig az, hogy a tanárnő megértette, hogy nem lehetek mindig csúcsformában. Hazafelé úton egy ellenőr is belém kötött, hogy nem olvasható a diákigazolványom száma a bérletemen, és meg akart büntetni. Végül a mellette álló kaller szólt rá, hogy engedjen már el. Megkönnyebbültem, mikor végre lepakolhattam a cuccomat a szobámban. Gondoltam, bekapcsolom a gépet, hogy éljek egy kis közösségi életet, de a gépem egy hangos sípolás után kék halált halt. Egy perces néma gyász után ezen most már csak nevetni bírtam, hiszen még én sem lehetek ilyen szerencsétlen. Délutánra vártam a barátomat és ez valamelyest feldobta a kedvem, négyre jött volna. Nem sokkal előtte kaptam tőle egy SMS-t. Elolvastam és elkezdtem röhögni. Azt írta, hogy váratlan munka miatt nem tud jönni hozzám. Nagymamám aggódva rohant be a szobámba -nyilván - furcsának találta a szobámból kiszűrődő zajokat . Nem tudta mire vélni, hogy mi vicces van azon, ha valaki ennyire balszerencsés, mint szerény személyem.
Aznap már inkább nem próbálkoztam semmi komolyabb dologgal, mert még a végén felgyújtottam volna a lakást, vagy hasonló szerencsés dolog történt volna. Vettem egy forró fürdőt, és befeküdtem a puha ágyikóba, ami persze egy ilyen peches nap után is tárt karokkal várt.
Azt kell, hogy mondjam, a nap végére tényleg jobb kedvem lett. Végtelenül optimista tudok lenni néha, képes vagyok látni a dolgok jó oldalát is. Mindig örülök, ha tanulhatok valami újat. Ezen a napon például azt tanultam, hogy néha jobb nem kimozdulni a lakásból. Jelen esetben az ágyból sem nagyon volt érdemes kikelnem.
stílusgyakorlatok: Második feladat
Az élet nem túrós lecsó
Kedves naplóm, már 10 órája zötykölődök a buszon, egy ideje átléptük Franciaország határát és Németországban vagyunk. Legjobb barátnőm Dia ül mellettem, és nem tudok tőle aludni.
Először még csak csak elbóbiskoltam mikor Dia még halkan szuszogott. Ám ez a szuszogás hamar iszonyatos horkolássá csapott át. Felriadtam, azt hittem fuldoklik! Ránéztem, és megláttam kedves barátnőm fejét, amint szétkenődik az üvegen és az üveg összenyomta az egyik orrlyukát...hát ezért horkol ilyen iszonyatosan. Lassan megfogtam a fejét és arrébb billentettem, hogy a vállamra essen. Nem sokat segített mindez, a horkolást ugyan úgy folytatta, sőt a mázsás feje nyomta a vállamat. DIA! Nagy nehezen sikerült elaludnom, olyan egy óra felé. Hulla fáradtan ébresztettek fel három órakor, hogy megálltunk a folyó ügyeinket elintézni. De könyörgöm nekem nem kell! Aludni akarok! Három óra harminc perckor szét fagyva visszaszálltunk a buszra. A hátunk mögött ülő embereket ugyan nem ismertem, de az egyik volt olyan kedves, hogy levette a cipőjét. Elöszőr azt hittem, hogy valami idióta francia sajtot hozott fel a buszra. Egy fél óra múlva kezdett tudatosodni bennem, hogy ez valakinek a lábszaga, és ez a valaki ott ül a hátunk mögött. Fáradt voltam, fáztam, és nagyon jó kedvem volt. Mosolyogva hátra fordultam és megkértem udvariasan, higgadtan h most azonnal vegye vissza a cipőjét mert nem lehet megmaradni a buszban. Kérésemnek eleget téve, egy szó nélkül visszabújt a cipőbe. Azt hiszem 10-11 óráig sikerült aludnom kisebb nagyobb felébredésekkel, mikor Dia éppen oldalba rúgott. 17 órára már Pesten voltunk. Anyuék vártak, ott kocsival. Örültem nekik hiszen egy hete nem láttam őket. De valaki más is volt ott. Jaj ne, csak nem a volt barátom? Ugye ezt nem mondjátok komolyan, hogy őt is elhoztátok? Mosolyt erőltettem az arcomra és köszöntem nekik. Szó nélkül hazamentünk, anyuék nem nagyon értették miért nem örülök barátomnak. A franc, lehet elfelejtettem nekik mondani, hogy én szakítottam vele. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek.
Alig vártam hogy lezuhanyozhassak és bedőlhessek az ágyamba, mikor haza értünk. Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy nem ez volt életem legjobb napja.
Vénasszonyok nyara
Ebben az indián nyárnak is nevezett időszakban, a kisebb állatok is egyre bőszebben munkálkodnak a téli betevőért és a biztonságot adó meleg otthonért, mely télen majd megvédi őket téli zord hétköznapoktól. Az emberek is készülődnek. Előkerülnek a padlásról a régi, poros őszi bundák és bakancsok, hiszen véget ért a nyár, a szabadság, a nevetés, és a gyerekek önfeledt játszadozása a parkokban és a strandokon. Az idősebbek számára ez az egy-két hét jelenti az év legszebb időszakát. A nem túl meleg de mégsem hideg délutánokon egy séta a friss levegőn a megújuló színekkel teli természetben az egyik legörömtelibb időtöltés.
Számomra az ősz a négy évszak legszebbike. Egy csendes szeptemberi délutánon kiülni a ház elé, nézni ahogyan a madarak délre költöznek, hallgatni a száraz levelek zörejeit, ahogyan a szél fuvallata megmozgatja őket. Érezni, ahogy a hűvös levegő végigfut arcomon és a tudat, hogy lassan itt a gyönyörű fényekben pompázó és a szeretet ünnepét hozó tél... számomra mindennél többet ér.
2010. november 17., szerda
Egy fárasztó nap még borzasztóbb befejezése
Az egész már ott kezdődött, hogy elaludtam reggel így akármennyire is siettem, a busz csak elment az orrom előtt, de hát van ilyen, hisz ilyen az én szerencsém. Mikor beértem a suliba fél órás késéssel, már majd szétdurrant a fejem, de hogy ez se legyen elég, üzletiből épp dolgozatot írtunk, amit nyílván meg kellett írnom. Lássuk be 15 perc nem elég arra, hogy megírjunk egy tz-t. Ekkor kezdett nyílvánvalóvá válni, hogy valaki ma nagyon nem szeret engem. Viszont, ha azt hiszitek, hogy ezzel vége van még koránt sincsen.
Folytatásképpen kedvenc olasz lektorunk kitalálta, hogy miért ne írjunk dolgozatot hirtelen, méghozzá olyan szavakból amiket még a büdös életben nem hallottunk. Mint sejthető a dolgozat katasztrófa lett. Az osztály 3/4-edének 1-es lett a többieknek azért lett 2-es, mert sikerült a mobilos telójukról fellépni a sztakira és onnan kinézni a szavakat. A suli véget ért az olasszal, de sajnos a rossz nap még ennél is rosszabb része csak most kezdődött. Azt, hogy a volánbusz vezető az orrom előtt vigyorogva csukta be a busz ajtaját, már szinte elhanyagolható, de még örültem is neki, mivel a következő busz a házunkhoz közelebb rak le. Felszálltam a buszra, elindultunk, de szokatlan érzésem támadt. Ez abban nyílvánult meg, hogy az érdi busz totál más úton ment, mint ami megszokott lenne, és nem hogy közelebb rakott volna le a házamhoz, még sokkal távolabb, mint szokott. Gyalogolok felfelé a házunkhoz, mikor egyszer csak megcsörren a telefonom. Húgom hív elcsukló hangon és közli, hogy betörtek hozzánk. Mondanom se kell, hogy teljes erővel elkezdtem futni felfele a 2km-re lévő házunkig, ami egy domb tetején van. 5 perc alatt hazaértem, húgom kint áll a ház előtt könnytől patakzó arccal. Az első kezembe akadó tárgyat megfogtam és berontottam a házba. A tárgy nem volt más mint egy életlen, görbe hólapát. A betörők már elmentek, de a "házőrző" kutyánk vígan rágcsált egy botot a felforgatott nappali közepén.
Összességében borzasztó napom volt, és máig nem tudnék olyan napot elmondani, ami ennyire lehangolt volna.
2010. november 14., vasárnap
Második feladat
Műfaj: napló, de modern, publikus napló értelemben
Terjedelem: 4 bekezdés, 20 sor
Szerkezet: bevezetés, tárgyalás, konklúzió/összegzés, befejezés
Stílus: vallomásos, de nem lírai
Hangnem: személyes, kellő öniróniával
Határidő: 2010. november 17. éjfél
Iránymutatás: A feladat egy modern értelemben vett naplóbejegyzés megírása, de nem drámai, hanem ironikus, keserédes módon. Így már kell az érzelmi távolság a megírt eseménysortól, vagyis ne válasszatok olyan témát, ami tragikus, inkább a tragikomikus irányba mozduljatok!
Jó munkát!:)
Aki nem írt bejegyzést az első feladathoz, hétfőn még leteheti az asztalomra kézzel megírva.
2010. november 13., szombat
Vénasszonyok nyara
A park tavába hulló levelek apró vízgyűrűket varázsolnak a tó felszínére. Vadkacsák úszkálnak a part széli nádasban,a napsugarak megcsillannak a víz cseppeken kisebb fényárt varázsolva köréjük. A madarak hangos csivitelése kíséri a szél suhogását, amely a fák ágaiba ütközve rezegteti, a még fent maradt száraz leveleket.
A park sétányán egy fiatal, kedves,barna hajú lány sétál felém. Minden lépésénél hallani lehet a megszáradt levelek ropogását. Mikor megáll előttem érzem, hogy magával hozta az ősz ideértének illatát.Hajában apró levél darabok ,melyeket a szél sodort bele. Ahogy rám pillant,látom szemében az őszi nap lenyugvó fényeit és rá kell jönnöm,hogy lassan az ősz is véget ér,s beköszönt a rideg tél...