Halálbüntetés

„Mi lesz az ár? A gyilkosságért vajon mi jár?”

A halálbüntetés a világ fejlett országaiban megosztja az emberek véleményét. Sokan vannak, akik mellette állnak, ám ugyanennyien – ha nem többen – akik ellenzik, sokan pedig egyszerűen tudomást sem vesznek róla, mintha nem is létezne. Pedig létezik, és sokunkat foglalkoztat. Sok országban – ahogy Magyarországon is – eltörölték. Jómagam nem vagyok érintett a témában, szerencsére, álláspontot sem nagyon tudok foglalni, mert amint eszembe jut egy érv, rögtön tudok mondani rá egy ellenérvet. Szeretnék pártatlan maradni - amennyire ez lehetséges-, felsorolni érveket mindkét „oldalra”.

A halálbüntetés kegyetlen módja a megtorlásnak, de vajon kegyetlenebb-e, mint ahogy a bűnös véget vetett áldozata életének? A gyilkos vétett a törvény ellen, semmibe vette az ember élethez való elidegeníthetetlen jogát. Fájdalmat és szenvedést okozott az áldozat hozzátartozóinak. A hozzátartozók az azonos megtorlás elve – Talio-elv - szerint joggal követelhetik a halálbüntetést - szemet szemért, fogat fogért. A hozzátartozóknak elégtétel lehet, megnyugvást jelenthet a bűnös halála. Az áldozat végre békében nyugodhat, megtorolták a halálát. A halálbüntetés továbbá elrettentő példaként szolgálhat, megelőzésként gyilkosságok elkövetésére, hiszen – valljuk be – a fűtött cellákban élni, a börtön konditermébe járni, meleg ételt kapni, manapság sajnos nem az elrettentést szolgálja. Másrészt az elítélteket a társadalom, az adófizetők tartják el, míg ez a „teher” halálbüntetésnél egyszeri. Továbbá a börtönlakók jó magaviselet esetén hamarabb szabadulhatnak – mondjuk 20 év helyett „csak” 15 évet ülnek -, ám felmérések bizonyítják, hogy ha valaki 5-10 évre börtönbe kerül, gyakorlatilag képtelen lesz visszailleszkedni a társadalomba, csak elenyészően kis hányaduk képes rá. Tehát újra veszélyt jelenthetnek. Valamint ha valakit életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélnek, fennáll a szökés veszélye is, az elítélt újra fenyegetést jelent az ártatlan polgárokra nézve. Ráadásul egy maffiavezér, vagy egy terrorista szervezet vezetője a börtönből is árthat, a követőit irányítva.

Ellenben a halálbüntetés visszavonhatatlan és végleges, nincs lehetőség arra – mint életfogytig tartó börtönbüntetésnél -, hogy az elítéltet kiengedjük. Egy rosszul meghozott ítélet egy ártatlan ember halálát eredményezheti, miközben a valódi gyilkos szabadon jár-kel az ártatlan polgárok között. A halottakat semmi nem hozhatja vissza, és az ő hozzátartózóinak is fáj a veszteség. Még ha az illető embert is ölt, érző lény volt, szeretett, szeretve volt. Továbbá vannak olyan gyilkosok, akik tettüket hirtelen felindulásból követik el, vagyis nem gondolkoznak, amikor elkövetik tettüket, nem veszik sorra, hogy milyen következményei lesznek cselekedetüknek. A hívők szerint az életet csak Istennek van joga elvenni az emberektől, és a halálbüntetés – akár a gyilkosság – is vétek. Sérti az elítélt emberi élethez és méltósághoz való elidegeníthetetlen jogát, hiszen mi lehet méltóságos abban, ha bepelenkázva, 15-20 ember szeme láttára végeznek ki valakit egyetlen gombnyomással? Valamint a kivégző is ugyanúgy embert öl - habár legális úton teszi -, ő sem lesz különb az előtte fekvő gyilkostól. A halálbüntetés antihumánus megoldás egy tett megtorlására. Mind az elítéltre, mind a családjára, mind a „hóhérra” nézve. Ha a helyzet úgy adja a gyilkosból mártír lehet, a követői, vagy vele egyetértők szemében. A halálbüntetés alapján az áldozat hozzátartozói jogosnak érezhetik, hogy bosszút álljanak. Ez önbíráskodáshoz vezethet, hiszen ha az állam legális úton kiolthatja egy ember életét, akkor nekik is joguk van hozzá. Az emberi brutalitás nem ismer határokat, de nem feltétlenül a halálbüntetés a megfelelő megtorlás egy brutális tettért.

Egy szó, mint száz ez a téma nem egyszerű, nem gondolom, hogy bárkit is hidegen hagyna. Vannak, akik fekete-fehérnek látják, de szerintem itt többről van szó. Sok érv szól mellette, sok ellene, és ha nem érintett az ember, nem feltétlenül tud róla egyoldalú véleményt alkotni. Ez mindig nehéz kérdés volt, és lesz is, amíg vannak humánus nézeteket valló emberek, hidegvérű gyilkosok, erőszaktevők és vannak gyászoló szülők, barátok. A két tábor – az ellenzők és a pártolók – sosem fognak dűlőre jutni, sosem fognak tudni kompromisszumot kötni. Ám mindig lesznek olyanok is - mint én -, akik nem tudnak álláspontot foglalni az ügyben.

A halálbüntetésről

A halálbüntetés alkalmazásáról mind a mai napig éles társadalmi és politikai viták folynak, vagyis hogy helyes-e az alkalmazása avagy sem. Szerintem ez nem egy olyan egyértelmű dolog, amiről az embereknek határozott véleménye van, ugyanis ez a legsúlyosabb büntetési forma, melynek végeredménye a bűnösnek ítélt személy életének kioltása és ugyebár alapvetően az élethez mindenkinek joga van. A halálbüntetés a régebbi korokban elrettentés céljából gyakran kínzással is párosult és nyilvánosan történt, ezenkívül politikai ellenfelekkel, vagy ártatlan emberek tömegeivel is elkövették. Ezt a büntetési formát ugyan már Magyarországon eltörölték, ám számos országban még a mai napig alkalmazzák.
Az én véleményem az, hogy ezt a legszigorúbb büntetési formát csak rendkívül kivételes esetekben szabadna csak végrehajtani, mert ahhoz hogy valaki életét kioltsák annak az illetőnek valami olyan borzalmas tettet kellene elkövetnie amivel nem méltó az életre és végérvényesen bűnhődnie kell, ám számos esetben a halálbüntetést szerintem nem volna szabad alkalmazni. Véleményem szerint ha a bűnöst bezárják 30-40 évre egy sötét cellába, az sokkal nagyobb büntetés számára, mint sima egyszerűséggel kioltani az életét.
Mondhatnám azt is, hogy aki megölt egy gyereket vagy egy másik embert, az szenvedjen és pusztuljon, de vajon ez helyes út lenne vagy inkább egy érzelemvezérelt döntés?
Amikor azt mondják: Ha a maga gyereke halna meg, maga mit tenne?, Olyankor arra gondolok, hogy valószínűleg eluralkodnának rajtam az érzelmeim, és nagy eséllyel hoznék egy helytelen döntést. Nagy eséllyel legszívesebben megölném a tettest. De ezzel nem éleszteném fel a gyerekemet.
A gyilkos elvenné a gyerekemtől azt a lehetőséget, hogy az élet nyújtotta tapasztalatokat feldolgozza és nem utolsó sorban megfosztaná őt a létezés örömétől.
De ha belegondolok, másrészről pedig ott van egy szánalmas és érzelmileg labilis ember. Ott van egy gyerekgyilkos, aki mindeddig nem adott lehetőséget magának a fejlődésre. Én szánom a gyilkost, mert ő egy senki, aki nem tud semmit, nincsenek benne igazi érzelmek. Benne csak düh van és keseredettség, neki nincs meg az intelligenciája a szépség meglátásához.
Öljem meg a gyilkost és legyek magam is gyilkos? Én ebben nem látok pozitív értéket.
Szerintem ezeket a szerencsétleneket börtönbe kellene zárni jó pár évre és terápiás módszerekkel szembesíteni őket tetteikkel. Pszichológiai eszközökkel rá kellene őket ébreszteni a mély igazságra, mely szerint a másik ember tulajdonképpen mi magunk vagyunk. Ha ezt el tudnánk érni, akkor ezek az emberek bűnösségük tudatába pusztulnának bele.
Egyszóval nagyon nehéz a halálbüntetéssel kapcsolatban állást foglalni, hiszen ha az ember mélyebben belegondolja magát egy olyan helyzetbe, hogy mi történne akkor ha például az egyetlen gyermekét megölnék meg akkor talán egyértelmű választ tudnánk magunknak adni, de mi a helyzet akkor ha mondjuk a saját édes gyermekünk ontja ki más életét, még akkor is ha esetleg az nem szándékosan történt. Ugye így már nem olyan egyszerű a válasz? Hiszen az én gyermekem hiába is ölt meg egy másik embert, attól ő még az én vérem és egyetlen kincsem marad és semmi esetben sem engedném, hogy csak úgy elvegyék tőlem.
Na de mi a helyzet akkor ha például valaki önvédelem céljából öli meg a másikat? Természetesen az egy más helyzet, de a lényeg nem változik, vagyis, hogy emberölésről beszélhetünk ebben az esetben is, ám általában a tetteseket nem ítélik halálra. Mindenesetre a halálbüntetés kérdése mindenkit mindenhol foglalkoztat és mindenkinek más elképzelése van róla, de szerintem ez így természetes. Személy szerint én örülök annak, hogy Magyarországon eltörölték ezt a büntetési formát, bár az is lehet, hogy ha még lenne akkor sokkal kevesebb szörnyűség és tragédia történne kicsiny országunkban.

A halálbüntetés

Véleményem szerint mindenki elgondolkozott már azon, hogy támogatja e vagy sem a halálbüntetés végrehajtását. Igaz napjainkban már csak egynéhány országban hoznak ilyen ítéletet a bírók. Ma a világon 74 olyan térség van, ahol a törvény engedi a halálbüntetést, például Afrikában, Japánban, USA-ban, a Közel-Keleten és a Karib-térség egyes államaiban. A legtöbb országban csak gyilkosság és háborús bűncselekmény miatt szabják ki, de máshol a kábítószerrel való kereskedelmet is halállal büntetik, például Kínában, Indonéziában, Szingapúrban és Vietnámban. Magyarországon ezt a fajta büntetést 1990-ben eltörölték.
De mégis fontos mit gondolunk mi, főképp erkölcsileg tiszta emberek, erről a fontos témáról. Ellenezzük vagy mellette állunk?
A választ jól meg kell gondolnunk, hiszen nem holmi növények életéről, tárgyak sorsáról ítélkezünk, hanem emberek életéről van szó. Mindenkinek egyenlő joga van az élethez. Ez miatt a fontos tény miatt tiltották be országszerte ezt az ítélkezést. Számomra is fontos ez az alapvető jog, bár én a halálbüntetés mellett állok. Hogy mégis miért?
Először is, akinek ilyen ítéletet szán a legfelsőbb bíróság, az egészen biztosan megérdemli a halált. Aki mások vérét kiontja, az ne ússza meg a tetteit következmények nélkül! Talán segít az, hogyha beleképzeljük magunkat többféle szituációba. Tegyük fel, hogy valaki ok nélkül öl, vagy erőszakol meg valakit. Akkor természetesen jár neki az élet jogától való megfosztás. Enyhítő körülményként nem lehet ittas vagy drogos állapotra fogni a tetteket, hiszen ez nem mentség, főleg hogy a drogozás nem minden esetben minősül legálisnak. Magamat is elítélném, ha ilyen bűncselekményt hajtanék végre ilyen szerek hatására. Vehetjük példaként azt is, hogy ha az én gyermekemet ölnék meg, én mint szülő a gyilkos halálát követelném, foggal, körömmel harcolnék a halálbüntetés végrehajtásáért. Feldolgozhatatlan egy szülő számára, hogy kiontják gyermeke életét ok nélkül. Egy füves cigi és jó pár feles pálinka hatására egy perc alatt elveszik a szülőktől életük értelmét. Belese gondolnak abba, mennyi áldozattal és lemondással jár egy gyermek felnevelése.
Nem minden szempontból tartom igazságosnak ezt a büntetést, mivel úgy vélem elég kegyes halált biztosít. Manapság nem kínzóeszközök használatával hajtják végre a büntetést, értem ez alatt az akasztást és a giotin alkalmazását, hanem injekciók segítségével. A gyilkos fájdalommentesen hal meg, fél óra leforgása alatt. Ez szerintem kegyes kivégzés, összevetve az életfogytig tartó börtönbüntetéssel, ahol élete végéig töpreng, töpreng és csak töpreng. Már persze ha van lelke és bűntudata. El kell számolnia tetteivel és őrlődni azon, kap e valaha megbocsátást az áldozatok szüleitől és persze Istentől.
Azt még meg kell említenem, hogy nem minden gyilkos bűncselekmény után kell kiszabni halált. Kivételt kellene élveznie az önvédelemnek. Az önvédelemből való ölés nem minősül szándékosnak. Természetesen nyomos érvekkel és példákkal kell előrukkolni. Leggyakoribb eset, hogy egy látszólag szerető családban az édesapa rendszeresen molesztálja, erőszakolja a lányát. Ilyen esetben nem szabható ki halál az áldozatra, vagyis a sértett lányra, azért mert megvédte magát.
Személy szerint én támogatnám a halálbüntetés újbóli bevezetését Magyarországon.
Meglátásom szerint csökkennének a bűnözések, a gyilkosságok és a nemi erőszakok. Fontosnak tartom, hogy ne ítélkezzük elhamarkodottan olyankor, amikor azt halljuk, „őt” meg „őt” halálra ítélték. Ne feledjük önvédelemből is lehet ölni, ami valamelyest enyhítő körülménynek számít. A legjobb lenne, ha az emberek megváltoznának, és még véletlenül sem fordulna meg a fejükben az emberi élet kioltása.

Biztos?!

"Ha a halál árnyéka völgyében járok is,
nem félek semmi bajtól, mert Te velem vagy."

A legtöbb ember erre a kérdésre automatikusan igennel válaszol. Mindenkinek eszébe jutnak a borzalmasabbnál borzalmasabb példák, amelyekben sajnos a történet egytől-egyig igaz. Legtöbbször átérezzük a szülők gyászát és egyetértünk velük abban, hogy valakinek bűnhődnie kell a gyilkos tettért. De vajon igazunk van? Tényleg ilyen egyszerű lenne a dolog? Életért életet? Vajon elég lenne bosszúvágyunknak annyi, hogy egy ember élete végéig a börtönben ül, vagy mindenféleképpen a halála a megoldás? Ebben a kérdésben sajnos nem tudok konkrét választ adni, ezért kénytelen vagyok pro és kontra érveket felhozni.
Hazánkban tiltják a halálbüntetést, mivel minden embernek alapvető joga van az élethez. De hogyan ítéljenek el egy olyan embert, aki nem vette figyelembe áldozatának élethez való jogát? Hiszen nincs különbség az emberi életek értéke között. (Persze a mai világban minden érték megállapítható, így természetesen az emberi életé is. Egy gyilkos „életfogytiglan” tartó börtönbüntetése átlagosan 25-30 év.) Természetesen megérthető az, ha például egy gyereket brutálisan meggyilkolnak, akkor a hozzátartozói nem szeretnék az élők között tudni a gyilkosát. Igaz, ez nem törli el a hozzátartozók veszteségét, de egyfajta megnyugvást adhat a lelküknek, hogy tudják, ez az ember többé már senkinek nem árthat. Nem kell attól rettegniük, hogy 25-30 év múlva kiengedik a gyilkost, aki újabb áldozatot találhat. Egy amerikai férfi például felvonulásokat szervez annak érdekében, hogy egész Amerikában engedélyezzék a halálbüntetést. Cselekedetét azzal indokolja, hogy 5 éves kislányát elrabolták, többször megerőszakolták és brutálisan meggyilkolták. A tettest megtalálták, majd 15 éves szabadságvesztése után szabadon engedték. A düh és a csalódás nem tud elmúlni a gyilkos halálával, de a félelem talán igen.
A halálbüntetést természetesen nem úgy kell elképzelni, mint a középkori akasztásokat, hosszas kínzásokat vagy a guillotine-t. A mai „humánusabb” módszer egy több lépésben beadott méreginjekció. Leginkább a fájdalommentessége és orvosi jellegű sterilitása miatt elfogadható. Ezt a kivégző módszert nem egy konkrét ember feladata, hanem egy tanúkból, biztonsági emberekből és orvosokból álló csoport. Fontos, hogy több ember végezze a feladatot, így nem kell egy embernek a hóhér szerepét elvállalnia.
De, ahogy a mondás is tartja tévedni emberi dolog. Itt is előfordulhat, hogy tévedtünk. Lehetséges, hogy tévesek a bizonyítékok, és egy ártatlan embert fosztottak meg az életétől. Vajon hogyan küzd meg az ember azzal a bűntudattal, amely egy olyan hirtelen cselekedetből származik, amelyet a harag és a csalódottság vezérelt? Nem elég a veszteség tudata, most már egy emberi élet is szárad a lelkén. Kínjuknak sosem lesz vége, hiszen az igazi tettes helyett egy ártatlant végeztek ki.
Mindemellett nem hagyható figyelmen kívül a jellem sem. Ha egy gyenge jellem vesz részt a gyilkosságban, akkor rendszerint ők csupán bábok. Az igazi tettes eszközei csupán, aki azt tesz velük, amit csak akar. Nagyon sok ilyen ember válik egy bűntett bűnbakjává. Legtöbbször még csak nem is ők az igazi tettesek csak „rosszkor voltak rossz helyen”.
Az érveket figyelembe véve mondom, én soha nem tudnék dönteni, hogy a halálbüntetés mellett vagy ellen szavazok. Hiszen ki vagyok én, hogy megmondjam, ki élhet és ki nem? De ha meg is mondom, mi van akkor, ha tévedek? Se így, se úgy. A film megnézése után is csak erősödött bennem ez a vélemény. Láthattam a szülők fájdalmát, mint a halott fiatalok, mint a gyilkos oldaláról.
Törekedni kell arra, hogy tisztán lásson az ember, még akkor is ha ez lehetetlennek tűnik.

"Hallottátok, hogy megmondatott: "Szemet szemért, fogat fogért." Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüti az arcodat jobb felől, fordítsd felé a másik arcodat is."