2011. március 9., szerda

Valóságshow vs Való élet


Napjaink egyik legnézettebb és legfelkapottabb témája az úgynevezett valóságshow-k, ami kortól függetlenül szinte mindenkit foglalkoztat. De vajon ezek a tévéműsorok tényleg a valóságot tükrözik a nézőközönség számára vagy inkább csak egy jól megjátszott show műsorról beszélhetünk? Az ember egyik legmeghatározóbb tulajdonsága az életben a kíváncsiság, ami több formában is megnyilvánulhat. Minden embert érdekel, hogy mi folyik a környezetében, hogy kivel mi történik, hogyan éli mindennapjait és itt nem feltétlenül csak a közeli kapcsolatokra kell gondolni, hanem sokszor a számunkra teljesen ismeretlen személyek magánéletére is. Az ilyen ösztönös igényeinket a média sikeresen felfedezte és próbál számunkra olyan műsorokkal előrukkolni, melyek segítségével bepillantást nyerhetünk más emberek életébe, vagyis a „valóságba”.
A valóságshow legfontosabb jellemzője, hogy nincsen köze a tényleges valósághoz, mert ezek a szituációk és események az ember életében akkor is megtörténnek, ha nem kamerák veszik minden mozzanatát a nap 24 órájában és nem közvetítik a tévében egy egész országnak. A valóság elnevezése inkább csak ügyes marketingfogásnak fogható fel ugyanis ez nem a tényleges való élet, hanem annak csak látszata, amit mai, hétköznapi és bevállalós emberek próbálnak eljátszani számunkra. Napról-napra figyelemmel követhetjük, hogy a luxusvilla lakói hogyan élik mindennapjaikat és hogyan oldják meg a rájuk kiszabott feladatokat több hónapon keresztül a külvilágtól teljesen elszigetelve, ahol minden olyan szórakozási forma, ami kicsit megkönnyíthetné az ottani életet tiltva van a számukra, mint például, hogy könyveket olvassanak, tévét nézhessenek vagy csak egyszerűen filmet nézzenek, újságot olvassanak. Ennek következményeképpen csak arra van lehetőségük, hogy egymással kapcsolatba lépjenek, beszélgessenek, ami a bezártság miatt sokkal nehezebb feladat és ezáltal alakulnak ki a nézők számára nagyon kedvelt konfliktusok, balhék és szócsaták, vagyis minden olyan dolog, ami nem unalmas, egyszerű, hanem ami a kíváncsi embereket a tévé képernyői elé vonzza. Ha belegondolunk a villalakóknak nincs könnyű dolga, hiszen egy hatalmas nyeremény lebeg a szemük előtt, ami miatt tulajdonképpen vállalták ezt a megpróbáltatást. De hogy minél esélyesebb legyen valaki a fődíjra ahhoz olyan arcát kell mutatnia a kinti emberek számára ami izgalmas, érdekes és nem hétköznapi, ugyanis csak így nyerheti el a hallgatóság szavazatait és szimpátiáját, amivel nagyobb lehetősége lesz megnyerni a fődíjat. Ezáltal, hogy a valóságshow szereplői meg szeretnének felelni több millió néző előtt, így hajlamosak nem magukat adni és egy megjátszott színészi szerepbe belekényszeríteni magukat, ami csak a taktikázásról szól éjjel-nappal. De ha a résztvevők nem önmagukat adják, akkor hova tűnik az a bizonyos „valóság” kifejezés, ami tulajdonképpen a játék lényege lenne?
Az én véleményem az, hogy ez a fajta show műsor vagy média tevékenység egy jól megszervezett és megjátszott játék, melyben a szereplők is csak közönséges és magamutogató emberek tele szereplésvággyal. Számtalan esetben hallhatjuk vissza a szereplők hozzátartozóitól, hogy a lakók egyáltalán nem ilyen életet élnek a kinti mindennapokban és hogy rá sem ismernek szeretteik viselkedésére, ezenkívül tucatnyi példát is láthatunk arra, hogy egyes villalakókról olyan múltbéli cselekedeteik látnak napvilágot, amelyek teljesen ellentétes képet mutatnak a luxusbörtönben mutatott énjükhöz képest. Vehetjük példának a jelenlegi Valóvilág széria két meghatározó karakterének tevékenységeit a kameramentes életben vagyis Gigiét és Jerzyét, ami az emberek többségében hatalmas meglepődöttséget váltott ki, miután nyilvánosságra került, hogy mivel keresik meg a mindennapi kenyerüket.
Ha belegondolunk akkor rájövünk, hogy végül is a valóságshow és a valódi élet között van hasonlóság, mert napjainkban általában az ember önző, rosszindulatú, bosszúvágyó és csak saját magára gondol. Ezek a tulajdonságok a show műsorban is megjelennek csak talán erőteljesebb formában. A hétköznapi életben is az emberek kibeszélik egymást a másik háta mögött, rosszindulatúak és sokszor tesznek egymásnak keresztbe. Tehát a valóságnak ez a formája rendkívül jól érzékelhető a tévés életben is, ami valljuk be, hogy nem áll távol senkitől sem.
A szereplők hétről-hétre olyan kötelező feladatokat kapnak melyben a lehető legjobban kell teljesíteniük, amely általában olyan teendő, ami semmi különösebb agymunkát, kreativitást vagy nehézséget nem igényel, pedig az igazi élet sokkal keményebb megoldásra váró munkákat tár elénk, ami a villalakók problémáihoz képest hatalmas megpróbáltatás, mind az emberi kapcsolataink terén, vagy a munkák során, illetve ha az egészségünkről van szó. A valóságban ezek általában teljesen váratlanul bukkannak fel és sokszor lehetetlen rájuk megoldást találni. A villalakók az ilyen akadályok alól mentesülnek míg a tévében szerepelnek, tehát tulajdonképpen az élet lényegéből maradnak ki villaéletük során.
Összefoglalva tehát nagyon sokféle szempontból lehetne elemezni a valóságshow-k és a való élet közti különbségeket vagy hasonlóságokat, de egy biztos, mégpedig, hogy az ilyen médiafogások nagyon keresettek és rengeteg pénzt hoznak az országnak, még akkor is ha mindenki tisztában van azzal, hogy ez csak egy előre lejátszott, lebeszélt és a kíváncsi közönség igényeit kielégítő hazugság a valóságról.

2011. március 7., hétfő

Film vs. könyv


„Van, amibe jobb belevágni, mint visszautasítani, még ha rossz véget ér is.”*

Amikor elolvasunk egy könyvet, átkerülünk egy másik világba. Számomra ez egyfajta menekülés a szürke hétköznapok egyhangúságából. Mindenki máshogy képzeli el azt, amit éppen olvas. Amikor egy könyv megfilmesítésre kerül, sokszor nem sül el olyan jól. Legjobb példa erre John Ronald Reuel Tolkien mérföldkőnek számító műve, a Gyűrűk Ura trilógia. Habár a három film összesen 17 Oscar-díj jelölését váltotta díjra, a vélemények megoszlanak az adaptációról. Egy ismert kritikus, Roger Ebert írta Peter Jackson munkájáról: „Peter Jackson vett egy varázslatos és egyedülálló irodalmi művet, és újraírta a modern akciófilm nyelvén. […] Az, amit ebben a filmben tett, bámulatosan nehéz munka eredménye, és dicséretet érdemel, de ha hű maradt volna Tolkienhez, az még nehezebb és még merészebb lett volna.”

Először is le kell szögeznem, ha eltekintek attól, hogy a film egy számomra kedves könyv adaptációja, azt kell mondanom, remek alkotás. A filmzene tökéletesen visszaadja a középföldei hangulatot, ahogy a rohírok vágtatnak Rohan pusztáin, vagy ork seregek özönlenek ki a mordori Fekete Kapun. Ám sajnos nem tudok eltekinteni a ténytől, hogy ez egy adaptáció. A moziban ülve akaratlanul is sorolom a film hibáit, hiányosságait.

Természetesen egy ilyen - mondhatni -, monumentális mű tökéletes vászonra vitele lehetetlen küldetés. Rengeteg jelenetet kihagytak, ami önmagában még nem is lenne olyan nagy baj, de sok olyan rész is kimaradt, aminek viszonylag nagy jelentősége van a könyvben, például Bombadil Toma, az Öregerdő, a Sírbuckák és a Megye Megtisztítása. Valamint sok a megváltoztatott jelenet is, ami egyes részeknél – például csatajeleneteknél – érthető. Kürtvár ostrománál a könyvben nem masíroztak be tündék, hogy segítsék a szorongatott helyzetben lévő rohírokat. Minas Tirith ostrománál Rohan lovasai nem szemből támadtak a hatalmas mordori seregre, hanem oldalról „besurrantak” a várba és inkább belülről kezdték megtisztítani a Fehér Várost. Persze mindezen jelenetek rendkívül jól mutattak a mozivásznon, a heroikus jelenetek szükségessége kétségbevonhatatlan, de Peter ezen jeleneteknél egyáltalán nem volt hű a könyvekhez.

Továbbá úgy gondolom Jackson átsiklott több olyan jeleneten is, ami fontos a karakterek közötti kapcsolat miatt. Például a Frodó és Samu közötti igen közeli kapcsolat leegyszerűsödött a filmben. Valamint a filmbe bekerült egy olyan szerelmi szál, ami a könyben ugyan létezik, de közel sem olyan hangsúlyos, mint a filmben. Ez pedig Arwen, és a Kósza, Aragorn szerelme. A könyv végén ugyan valóban Arwen lesz az emberek birodalmának úrnője Aragorn oldalán, de szerelmükről gyakorlatilag egy szó sem esik a könyvben. Ami még egy negatívuma a filmnek, hogy egy számomra kedves karaktert – Faramirt – felruházták egy olyan jellemmel, ami teljesen eltér a könyvben leírtaktól. A könyvben egy végtelenül lojális, szeretetre méltó karakter, a filmben azonban eleinte egy rendkívül unszimpatikus, negatív szereplő.

A Peter Jackson által megalkotott „Középfölde” sok ember számára lenyűgöző, ám azok, akik kicsit jobban beleásták magukat a Tolkien által megalkotott, csodálatos világba, csalódnak a filmekben. Valójában persze mindenki másképp képzeli el Középföldét, a tündéket, az apró hobbitokat, és egyéb csodálatos teremtményeket ebben a világban.

Kétségtelen, hogy mint film, a Gyűrűk Ura trilógia nagyon is megállja a helyét, hiszen a Titanic és az Avatar után a harmadik, amelynek bevétele világszerte meghaladta az egymilliárd dollárt. Ám azt gondolom, a rendező túl nagy fába vágta a fejszéjét. Habár a filmben bemutatott tájak „passzolnak” a tolkien-i világhoz, sok jelenet nagy csalódás volt számomra, és úgy gondolom, sok Gyűrűk Ura rajongó számára.

*Idézet a Gyűrűk Ura – A Gyűrű Szövetsége című műből.

Botrány vagy elnézett művészet?



Meztelenség, trágárság, politikai cenzúra a színházban.

„A színház, az előadóművészetek azon ága, amelynek keretében közönség előtt színjáték útján, beszéddel, mozdulatokkal, zenével, tánccal, hanghatásokkal és látványelemekkel történeteket mutatnak be – gyakran más művészetek eszközeit is felhasználva.„Mondja a mindenki által közismert Szabad enciklopédia. De vizsgáljuk meg jobban ezt a kijelentést. Milyen a mai színház?
Kezdjük talán a beszéddel. A színházban jó magyar szokás szerint szólaltatják meg dicső kis nemzetünk csodálatos szókincsét. Vagy legalábbis régebben ezt tették. A mai színészek számára persze ugyanúgy adottak a szövegek, drámai monológok és cseles párbeszédek. Csak épp a trágárság teszi kicsit színesebbé a szövegeiket. Természetesen a színház is halad a korral, és ez alól a szövegírók sem kivételek. Manapság már egyre inkább kerülnek előtérbe a trágár kifejezéseket tartalmazó szövegek. De amíg a trágárság egy részbe hódít a színpadon, addig lesznek olyanok is, akik ezt egy cseppet sem értékelik. A színházi ruhatárosok sajnos gyakran találkoznak ilyen jelenségekkel, első felvonás „Bazdmeg” és „Kurva jó fej vagy” kijelentéseit követően sok néző távozik az előadásról, mondván hogy az ő fülüket bántja a trágár szóhasználat. De attól sem szabad eltekintenünk, hogy a színházi szóhasználat lényegesen függ a valós szóhasználatoktól. Épp ezért lehet a trágárságot akár művészi fokon is végezni. A mimézis fogalmát Platón, majd Arisztotelész nyomán használjuk, és egyszerűen a valóság művészi utánzását jelenti. Ha tehát a való világban majdnem mindenki káromkodik, akkor a színpadon sem történhet másképp. Épp ezért ne lepődjünk meg azon, hogy ha mindennapjaink anyázásai a színpadon is helyt kapnak. Színpadi trágárság tekintetében Spiró György Csirkefej című előadása volt az egyik úttörő. A Katona József Színházban bemutatott, 1986-os előadásban elhangzó trágár szavak felháborodást keltettek, és széleskörű színházi szakmai vitát generáltak. Spiró a darab megírására készülvén állami gondozott fiatalokkal beszélgetett. A realista módszerrel megírt darab az ő szóhasználatukat „mímelte”, de a színház közönsége – bár hallott már ilyet – színpadon mégis megdöbbentőnek érezte az elhangzó szavakat. Sokan felforgatónak és felháborítónak ítélték a darabot. A Victory így korhatáros lett a Bárkában. A szervezők igyekeznek mindenkit még a darab előtt tájékoztatni a darab nyelvezetéről, és iskolai csoportoknak drámafoglalkozást is tartanak az előadások után.
Ha már a szövegírók szabadsága megbotránkoztat embereket, akkor nem szabad eltekintenünk a koreográfusok korlátlanságáról. Nem könnyű dolog ütős koreográfiákat alkotni, viszont itt is hatalmas segítség lehet az erotika. Persze itt sem szabad átesni a ló túloldalára. Meg kell találni az arany középutat, hogyan lehet egy tánc egyszerre elképesztő és „dögös”.
A politikai cenzúra színpadi megnyilvánulása nem újszerű dolog. Példaként említeném itt Hofi Gézát (született Hoffmann Géza), aki az egyik legkiemelkedőbb alakja a politikai cenzúrának. Éles politikai kritikái miatt megfigyelték, erre előadásain gyakran utalt, a rendszerváltás előtt tevékenységéről a csehszlovák kommunista titkosszolgálat is jelentett. Hofi mellett megemlíteném még Fábry Sándort, akinek műsorában több fiatal humorista jutott bemutatkozó lehetőséghez. De ebbe bele kell törődnünk, amíg lesz színház, lesz kabaré (vagy stand up comedy), addig igenis lesznek politikai kritikák, ezt nem lehet elkerülni. Ez mi sem mutatná jobban, mint hogy egyre több „Dumaszínház” nyílik szerte az országban, melyek rendelkeznek állandó fellépőkkel.
Végül, de nem utolsó sorban a színpadi meztelenség. A modern, kísérletező színházak megjelenésével a megszokott díszlet és jelmezgazdag előadások között helyet követelt magának az ún. szegény színház, úgy próbált meg utat találni a színpadi meztelenség is. Annak ellenére, hogy a színpadi meztelenség nem újkeletű, még mindig fenntartásokkal kezeljük a meztelen testeket a színpadon. A nézők többféle reakcióval fogadhatják: egyik reakció a felháborodás, a tiltakozás, a másik pedig a kukkolás izgalma. Szerencsére a nézők legtöbbje inkább humorosnak veszi, ha az egyik szereplő levetkőzik, pláne ha mindezt az élményt az első sorban élheti át.
Egy biztos, amióta világ a világ, a színház mindig a kritikusok fő célpontja volt, és az is marad. Mindig lesz valami, ami megbotránkoztatja az embereket, legyen az szöveg, kritika vagy egy meztelen test látványa.

A jövő látomása


         Manapság a technika rendkívül gyorsan fejlődik. Ezzel kapcsolatban gyakran feltesszük magunknak azt a kérdést, hogy hol az a határ ahol megáll a tudomány, és meddig fejlődhet ez az egész. A legáltalánosabb jövőkép az a mindenki által elképzelt robotok és emberek lakta világ, ami talán nem is olyan távoli, mint amilyennek hisszük. A kérdés csak az, hogy mekkora szerep jut a robotoknak, és mekkora marad az embereknek.
         Már biztos valamennyien láttunk különböző futurisztikus science-fiction filmet, ami a robotok és az emberiség szerepvállalásával foglalkozik. Ilyen például az Én a robot c. film, amely Isaac Asimov híres regénye alapján készült, avagy a milliók által kedvelt Star Wars, George Lucas zseniális alkotása. Ezek a filmek mind azt mutatják, hogy a jövőben a robotok lehetnek a munka eszközei, és még gyakrabban a munka végzői is. De hol van az a pont, ahol meglehet húzni a határt az emberi és a mechanizált szerepvállalás között.
         Elképzeléseink szerint a robot „ideál”, az pontos, gyors, nem hibázik, és mindig engedelmes. Arra készülnének, hogy megkönnyítsék mindennapjainkat minden téren. Ha kell épít
őiparban, otthon a konyhában, vagy a boltokban bármely szerepben. Ellenben vannak ezeknek hátulütői is. A fő probléma az, hogy ha egy robotot alkalmazunk a munkában, akkor az emberi képességek háttérbe szorulnak, mivel egy robot sokkal precízebben és gyorsabban dolgozik, mint az ember és pihenőt se kell adni nekik mivel nem fáradnak el. Ezzel szemben ott van az a probléma, hogy megnő a munkanélküliség, mivel a robotok egyre inkább kitúrják az embereket a munkahelyeikről. Viszont egy robot soha nem fog olyan ítélőképességgel és rálátással rendelkezni, mint egy ember. Ezáltal például a rendőri, az óvónői és az orvosi állások megmaradnak, mint ember végezte feladatok, valamint új munkakörök nyílnak a robotok karbantartására és fejlesztésére, ami esetlegesen helyet adhat a munkahely nélkül maradtak számára.
         Van azonban több teória is arra, hogy milyen módon lehetne még hasznosítani a robotokat. A Hasonmás c. film egy elrettent
ő példát mutat arra, hogy az emberek milyen lustává lesznek, hogyha minden automatizált lesz. Az emberek csak otthon fekszenek, és nem csinálnak semmit, miközben a hasonmás robotjuk helyettük megy el dolgozni, vásárolni és szórakozni is. Ez is mutatja, hogy a gyarló ember, miként küld mást maga helyett még szórakozni is csak azért, hogy semmit ne kelljen csinálni.
         Az Én a robot c. filmben az egyszer
űbb állásokat, mint pl. a postás vagy a közterület fenntartó, már robotok töltik be, fenntartva az egyensúlyt az emberi és a roboti szerepvállalás között. Így nincs munkanélküliség, viszont a robotok könnyítik a munkák folyamatát. Valamint a filmben még nagy szerepet kap egy olyan robot, amelyik rendelkezik mesterséges intelligenciával, azaz gondolkozik, tanulja a gesztusokat, és az érzéseket. Ha a világ idáig fajulna, hogy egy robotot emberi érzelmekkel látunk el, talán a robotok majdnem hogy semmivel se lennének jobbak az embernél, sőt még veszélyesebbek is lennének. Egy robot, amely nem fárad el, nem érez fájdalmat, ellenben feldühödhet és ámokfutásba kezdhet félelmetes. Ez már azt a határt súrolja, amelyet az ember már jobb, ha nem közelít meg, mert egy felelőtlen döntés, akár milliós nagyságú emberi életet is fenyegethet.

         Összességében jó, ha az embereknek van egy segítsége, egy támasz, aki soha nem merül ki, és bármely fizikai munkát megerőltetés nélkül a lehető legprecízebben elvégzi.  Ellenben fel kell azt mérni, hogy ha már az élet minden terén alkalmazzuk őket, akkor az emberi faj elcsökevényesedhet és sebezhetővé válhat.

2011. március 6., vasárnap

Nemi szerepek változása a XXI. században



A következő kérdések gyakran hagyják el ajkainkat napjainkban: Az a férfi miért festi a haját? Miért szőrteleníti magát? Ő miért van Gyesen? Miért végez férfimunkát? Hogy képes ennyi munkát ellátni egyedül? Nos, mire is gondolhatok, ha felvetem ezeket a kérdéseket? A 21. század egyik fontos problémáját szeretném bemutatni, mégpedig a női és férfi szerepek felcserélődését.
A mai világban a férfi és női szerepek felcserélődtek. A férfiak nagyon elnőiesedtek, főleg külsőleg. A nők ezzel szemben nem kívülről változtak meg, hanem inkább csak a mentalitásuk.
A férfiak szinte minden tekintetben csalódást képesek okozni ,,átváltozásukkal,, a mai világban. Vegyünk sorra néhány példát. Vessük össze egy 1960-70-es évekbeli úriember külsejét egy maival. Abban az időben, a bajszos, borostás arcú megjelenés volt a normális, mára már pedig ez teljesen igénytelenséget sugároz egy nő számára. A férfiak is járnak kozmetikushoz, szemöldöküket igazíttatják, arcukat kezeltetik különféle krémekkel, gyantáztatnak egyes testrészeken, hajat festetnek és fülbevalót viselnek. Napjainkban így tudnám leírni a tökéletes férfit. Persze ez nem az én ízlésemet tükrözi, hanem a nők többségéét. Öltözködésükről csak annyit, hogy bátran viselnek női színeket, valamint nadrágok tekintetében is elég nőies fazonokat képesek felvenni. A munkavállalás terén is cserélődtek a szerepek. Sok olyan foglalkozás van manapság, amit férfiak is végeznek, ilyen például, a fodrászat, az ovóbácsi és az ápoló munkakör. Nem egyszer hallunk arról, hogy az apuka marad otthon a gyermekével Gyesen, mert rosszul fizető állása van, helyette pedig felesége húzza az igát a nagyobb jövedelemért.
A nőkre nem mondhatjuk azt, hogy elférfiasodtak, hiszen ez eléggé durva kijelentés lenne. Azonban érdekes változások mentek végbe a női gondolkodásban. Vegyük sorra… Először is, az újdonsült divat az ismerkedés terén, hogy a női nem kezdeményez beszélgetést egy férfival. Családfenntartó szerepet vállalnak, hiszen válás után egyedül nevelik gyermekeiket, a házat egyedül tartják fenn. Régen egy nő nem munkahelyen dolgozott, hanem csupán háziasszony volt. Feladatuk annyiból állt, hogy gyermekeiket neveljék, mossanak, főzzenek, rendbe tartsák a háztartást. Nem meglepő a 21. században, hogy egy nő egyszerre két munkahelyen dolgozik, azért, hogy családját eltartsa.
Ezeknek a változásoknak legfőbb okozója a társadalmi szerkezet átalakulása. Értem ezalatt azt, hogy a nők ki akarnak törni a kiszolgáltatott helyzetükből. Mint például, ne tartsa el őket egy férfi és ez által ne alakuljon ki anyagi függőség. Ezért több ideig tanulnak, a magasabb végzettség érdekében. Céljuk az lenne, hogy munkahelyükön magasabb pozícióba kerüljenek, de erre kevés esélye van egy nőnek, akármilyen magas diplomája is van. Sokszor ugyanazért a munkáért kevesebb bérfizetést kap egy hölgy, mint egy férfi.
Végeredmény az lesz, hogy csökkenni fog az utódok születési száma, amit már kezdünk tapasztalni. A sok rossz tapasztalat után a nők nem fognak gyermeket vállalni a nehéz anyagi körülmények miatt. Véleményem szerint vissza kellene térni a régi hagyományokhoz, hogy legfőképpen ne alakuljanak ki csonka családok. A férfiak képesek legyenek egyedül fenntartani családjukat, de ugyanakkor ne éreztessék a nőkkel a kiszolgáltatott szerepet.