"Ha a halál árnyéka völgyében járok is,
nem félek semmi bajtól, mert Te velem vagy."
A legtöbb ember erre a kérdésre automatikusan igennel válaszol. Mindenkinek eszébe jutnak a borzalmasabbnál borzalmasabb példák, amelyekben sajnos a történet egytől-egyig igaz. Legtöbbször átérezzük a szülők gyászát és egyetértünk velük abban, hogy valakinek bűnhődnie kell a gyilkos tettért. De vajon igazunk van? Tényleg ilyen egyszerű lenne a dolog? Életért életet? Vajon elég lenne bosszúvágyunknak annyi, hogy egy ember élete végéig a börtönben ül, vagy mindenféleképpen a halála a megoldás? Ebben a kérdésben sajnos nem tudok konkrét választ adni, ezért kénytelen vagyok pro és kontra érveket felhozni.
Hazánkban tiltják a halálbüntetést, mivel minden embernek alapvető joga van az élethez. De hogyan ítéljenek el egy olyan embert, aki nem vette figyelembe áldozatának élethez való jogát? Hiszen nincs különbség az emberi életek értéke között. (Persze a mai világban minden érték megállapítható, így természetesen az emberi életé is. Egy gyilkos „életfogytiglan” tartó börtönbüntetése átlagosan 25-30 év.) Természetesen megérthető az, ha például egy gyereket brutálisan meggyilkolnak, akkor a hozzátartozói nem szeretnék az élők között tudni a gyilkosát. Igaz, ez nem törli el a hozzátartozók veszteségét, de egyfajta megnyugvást adhat a lelküknek, hogy tudják, ez az ember többé már senkinek nem árthat. Nem kell attól rettegniük, hogy 25-30 év múlva kiengedik a gyilkost, aki újabb áldozatot találhat. Egy amerikai férfi például felvonulásokat szervez annak érdekében, hogy egész Amerikában engedélyezzék a halálbüntetést. Cselekedetét azzal indokolja, hogy 5 éves kislányát elrabolták, többször megerőszakolták és brutálisan meggyilkolták. A tettest megtalálták, majd 15 éves szabadságvesztése után szabadon engedték. A düh és a csalódás nem tud elmúlni a gyilkos halálával, de a félelem talán igen.
A halálbüntetést természetesen nem úgy kell elképzelni, mint a középkori akasztásokat, hosszas kínzásokat vagy a guillotine-t. A mai „humánusabb” módszer egy több lépésben beadott méreginjekció. Leginkább a fájdalommentessége és orvosi jellegű sterilitása miatt elfogadható. Ezt a kivégző módszert nem egy konkrét ember feladata, hanem egy tanúkból, biztonsági emberekből és orvosokból álló csoport. Fontos, hogy több ember végezze a feladatot, így nem kell egy embernek a hóhér szerepét elvállalnia.
De, ahogy a mondás is tartja tévedni emberi dolog. Itt is előfordulhat, hogy tévedtünk. Lehetséges, hogy tévesek a bizonyítékok, és egy ártatlan embert fosztottak meg az életétől. Vajon hogyan küzd meg az ember azzal a bűntudattal, amely egy olyan hirtelen cselekedetből származik, amelyet a harag és a csalódottság vezérelt? Nem elég a veszteség tudata, most már egy emberi élet is szárad a lelkén. Kínjuknak sosem lesz vége, hiszen az igazi tettes helyett egy ártatlant végeztek ki.
Mindemellett nem hagyható figyelmen kívül a jellem sem. Ha egy gyenge jellem vesz részt a gyilkosságban, akkor rendszerint ők csupán bábok. Az igazi tettes eszközei csupán, aki azt tesz velük, amit csak akar. Nagyon sok ilyen ember válik egy bűntett bűnbakjává. Legtöbbször még csak nem is ők az igazi tettesek csak „rosszkor voltak rossz helyen”.
Az érveket figyelembe véve mondom, én soha nem tudnék dönteni, hogy a halálbüntetés mellett vagy ellen szavazok. Hiszen ki vagyok én, hogy megmondjam, ki élhet és ki nem? De ha meg is mondom, mi van akkor, ha tévedek? Se így, se úgy. A film megnézése után is csak erősödött bennem ez a vélemény. Láthattam a szülők fájdalmát, mint a halott fiatalok, mint a gyilkos oldaláról.
Törekedni kell arra, hogy tisztán lásson az ember, még akkor is ha ez lehetetlennek tűnik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése