Az a fekete folt - Ajánló

Mikszáth Kálmán (1847-1910), a palócföldi Szklabonyán született, Nógrád megyében. Az író többnyire a vidéki élete miatt ír a falusi történéseiről, és ezeket egy mindent tudó mesemondóként meséli el a regényben.
Ez a novella a „Tót Atyafiak” című novellás kötetből származik, ez pedig „Az a fekete folt”. A novella egy a herceg földjén dolgozó emberről szól, aki nem más, mint Olej Tamás, a brezinai bacsa. A regény végigkíséri Olej Tamás kezdetben nyugodt életét, hogy miként él egy pásztoremberként, aki minden egyes birkáját névről ismeri. Olej a nép szemében egy könyörtelen ember, aki még a saját felesége temetésén se sírt, azonban az érzéseit megtudhatjuk bővebben a regényből. Mint már írtam az élete csak kezdetben volt nyugodt, még pedig addig, amíg egy váratlan vendég fel nem tűnt. A vendég egy pimasz fiatal, aki nem más, mint a herceg Talári Pál. A helyzet bonyolódik, mikor a herceg el akarja magával vinni Anikát, Olej Tamás lányát. Ez után végigkísérhetjük Olej szenvedését és küzdelmét, hogy, min megy keresztül, mikor a lányán és a birkáin civódik.
Összességében nekem ez a kedvenc novellám, nem csak a Tót Atyafiakból, de magától Mikszáthtól is. Megtanulhatjuk belőle, hogy egy egyszerű falusi embernek is, milyen mély érzelmei lehetnek.

Ajánló

Mikszáth Kálmán 1847-ben született a Nógrád megyei Szklabonyán. Szülőföldjének sajátos színeit, hangulatait, tájait élete végéig őrizte és kevés írónál játszott olyan fontos szerepet a szülőhely, mint nála. Írói pályáját elbeszélésekkel kezdte és írásai ekkor még Jókai romantikájának hatását érzékeltették. Mikszáth számára az első sikert, az írói elismerést a Tót atyafiak és A jó palócok című két novelláskötete hozta meg 1881-82-ben. Az a fekete folt című novellája A Tót atyafiak kötetben jelent meg.
A történet főhőse Olej Tamás, a brezinai bacsa, kinek élete legfőbb értékei a juhai, méghozzá olyannyira, hogy szinte egytől egyig ismeri a történetüket. A bacsát a falubeliek az „erdők vadállatja” néven emlegetik és érzéketlen, szívtelen embernek tartják, mert még csak egy könnycsepp sem gördült le az arcán a felesége temetésén, pedig Tamás még 16 év után is felesége hangját hallja a szélben. A történet folytatásában megtudhatjuk, hogy Olej valójában egy érző, szenvedő ember, aki mást mutat magából a külvilágnak, mint ami a valóság. A főhősnek van egy lánya is a nyáján kívül, Anika, akit nem szeretett jobban, mint a kedvenc bárányait. A bacsa életében a bonyodalom ott kezdődik, mikor a Taláry herceg, kit tisztel és akire felnéz, el akarja csábítani Anikát. A herceg annyira elszánt, hogy felajánlja Tamásnak a breznai aklot a lányáért cserébe. Olejt gyötörni kezdi a bűntudat a történtek után és nem tud szembenézni a saját lelkiismeretével, így, hogy saját magát bűntesse, megfosztja magát az akoltól, mely a történet tragédiájává válik. Végezetül csak egy nagy fekete folt marad a breznai akol helyén, ami egyben egy szégyenfolt is Olej lelkén, mely soha tűnik el.
Mikszáth Kálmánnak e híres novelláját mindenképpen csak ajánlani tudom, mert ez egy olyan hétköznapi, emberi és valósághűen megírt történet, amely sokakat elgondolkodtathat, de mégis az egész kicsit meseszerű, ezért több korosztály számára is olvasható és könnyen értelmezhető.

Novella ajánlás

Az idei olvasás világnapja alkalmából a XIX. századi iróink műveit ajánlja könyvesboltunk olvasásra. Ezúton szeretnénk felhívni figyelmüket Mikszáth Kálmán novelláira.
Mikszáth Kálmán 1847-ben a Nógrád megyei Szklabonyán született, palócföldön. Jogi és újságírói munkákat végzett, később elismert író lett. Több regényéről is hallhattunk már, mint például Szent Péter esernyője, A beszélő köntös, A két koldusdiák valamint a Beszterce ostroma. Idén a Tót atyafiak című novellás kötetéből szeretnénk ajánlani Az a fekete folt című művét.
A történet főhőse Olej Tamás, a brezinai bacsa. A mű elején megismerjük Tamást, aki kifelé mást mutat az embereknek, mint amilyen valójában belül. Legalábbis a faluban igen rossz véleménnyel vannak róla. A valóságban pedig korántsem rideg és érzéketlen. Megtudhatjuk róla, hogy bárányai majdnem mindennél fontosabbak számára. Azért, hogy ne legyen minden olyan egyszerű Tamás életében, választás elé kerül. A herceg, Taláry Pál beleszeret a bacsa 16 éves lányába Anikába, ezzel pedig különös befejezésre kerül sor a műben. Tamásnak választania kell a brezinai akol összes birkája, valamint a lánya között. A megoldás nagyon meglepő és elgondolkodtató, felveti bennünk az erkölcsiség kérdését.
Ha kíváncsi Tamás döntésére, akkor válassza a Tót atyafiak című kötetet. Hisz tudjuk, mi is kerülhetünk bizony olyan helyzetbe, aminek végén rossz döntésünkre talán örökre megmaradó fekete folt nyom bélyeget.

Könyvajánló

Mikszáth Kálmán : Az a fekete folt

Mikszáth Kálmán 1847-ben született Szklabonyán, Nógrád megyében. Általa betekintést nyerhetünk a falusiak életébe, Mikszáth novellájában a parasztok főhőssé nőnek. Az a fekete folt című novellája a Tót atyafiak című kötetében jelent meg. Az író ebben a kötetben talált rá igazi, hamisítatlan hangjára.
A történet főhőse Olej Tamás, a brezinai bacsa. A mű elején megismerhetjük Tamás életét, valamint azt is, hogy korántsem olyan rideg és érzéketlen, mint ahogy a faluban gondolják róla. Békés élete azonban fenekestül felfordul, amikor a herceg szemet vet Tamás 16 éves lányára, Anikára. A herceg felajánlja Tamásnak az egész aklot, cserébe lányáért, de Tamás nem tud végül mit kezdeni a lelkét mardosó bűntudattal, és bánatában felgyújtja az aklot.
A történet alatt megismerjük Olej Tamás gondolkodását. Azt a leli gyötrődést, amin keresztülmegy. Érdekes élmény volt megismerni a bacsa lelkében lejátszódó háborút. Mikszáth tökéletes biztonsággal vezeti az olvasót egy mélységes mély szakadék fölé. Látjuk a mélységet, de mégis biztonságban érezzük magunkat.

A didergő király

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, ki Nekeresd ország örökké didergő, nagyszakállú ura volt. Nevenincs királynak egy bánata volt csak, mindig fázott keze, lába. Kihirdette hát országában, hogy, aki megoldást talál borzalmas problémájára, annak odaadja fele királyságát.
A hír hallatára nagy csődület lett a király birodalmában, százegy futár, százkét fele futott, hogy gyógyírt találjanak a király bajára. Jött is ám ezer bölcs, kik ezer és egy tanácsot adtak, de mindhiába, s királyunkat még mindig, majd megette az Isten hidege.
Elküldte hát a bölcseket, s rögtön hívatta is bizalmas udvari bolondját. Jött is az rögvest, vetette a bukfenceket, csörgött a bolond aranykolompos sipkája. A király azonban nem díjazta hű bolondja játékosságát és mérgesen rámordult, hogy adjon neki inkább tanácsot, hogy miként szabadulhatna meg didergésétől. A komédiás azt tanácsolta királyának, hogy gyújtson be hatalmas kandallójába, s attól felmelegszik majd. Így is tett a király, és rögtön utasította udvari fűtőjét, hogy pakolja meg cédrussal azt a kandallót, hadd lobogjon a máglya. Lobogott is az, de Nevenincs király egyre csak didergett. Neki is látott kivágatni az erdőket, a gyümölcsösöket, s minden éghető dolgot a tűzre hánytak, de mind hasztalanul.
Egyszer csak nyílik a király ajtaja és egy kislányka csoszog be rajta. A kislány szemébe könnycsepp csillogott és ártatlan hangján kérdőre vonta a fagyos szívű uralkodót, hogy miért szedi el a tetőt a családja feje felől, hisz beesik a hó, s még a babája frissen mosott ruhája is elázik. A didergő nagyúr szíve, mint a jég mikor olvad, elkezdett felengedni. Megígérte neki, hogy a babája nem marad ruha nélkül, sőt drága ruhákban fog pompázni.
 A kisleány rácsodálkozott a felség kedvességére, és örömében nevetésbe és ugrálásba kezdett. Az úr szívét, a kislány öröme láttára olyan melegség öntötte el, hogy kinyitotta az összes ablakot és kikurjantotta rajta, hogy tóduljon be az egész város a palotába, mivel olyan meleg van ott, hogy kevés az egymagának.
A város lakói nyomban betódultak a meleg palotába, csak úgy nyüzsgött mindenki, mint a hullámzó tenger. A király ráparancsolt a szakácsaira, hogy rögvest terítsék meg az asztalokat és süssenek ökröt és csapoljanak hordót. Nevenincs királynak, még sose volt ilyen melege, mint most…

Ajánló

Mikszáth Kálmán (1847-1910). Jókai mellett a legolvasottabb magyar író volt. Jogi munkát folytatott, ezt követően újságírással megpróbálkozott. Ellenzéki cikkeiről vált híressé. Írói pályája nehezen indult, mivel stílusa, eredetisége elütött korának megszokott normáitól, ezért a szerkesztők műveiből sok részt egyszerűen kihúztak. 1881-ben megjelenik a „Tót atyafiak” című elbeszéléskötete, majd 1882-ben „A jó palócok”. Ez a két kötet hozza meg számára a hírnevet, írói és anyagi elismerést.
Az a fekete folt: A novellában Olej Tamás, a brezinai bacsa történetét ismerhetjük meg. A mű elején Tamás boldog, elégedett saját életével. Harmonikus jellemét egy pillanat alatt felkavarja a herceg megjelenése. Innentől kezdődik Tamás szenvedése, amelyre csak egy kiutat talál. Ez a kiút sajnos nem lehet más, minthogy fel kell áldoznia a legfontosabb dolgokat az életében. Az utolsó sorok elolvasása után (amelyek egyben magyarázatot adnak a különös címnek) az olvasók megérthetik, hogy hogyan is kerülhet ez a történet a valóság és a mese határára.
Személy szerint azt kedveltem benne a legjobban, hogy Tamás mennyire ellentétes azzal a kialakított képpel, amit a többi falusi elképzelt róla.

[ U.i. Utólag is Boldog névnapot a tanárnőnek!!! :) ]

Negyedik feladat

Hannibal, Törpilla, Zita: 1

Szomorú vagyok, mert akik megcsinálták a feladatot, ők sem teljesítettek fényesen. Úgyhogy maradunk az epika alapjainál, a történetmesélésnél. Még mindig...

Téma: Mikszáth Kálmán: Az a fekete folt című novellájának tartalom ismertetése ajánlás célzattal

Műfaj: ajánlás

Terjedelem:10-15 sor

Stílus:klasszikus szépirodalmi

Hangnem: figyelemfelkeltő, összegző

Határidő: vasárnap éjfél

Iránymutatás: A novellát elemeztük, ismeritek. Úgy írjátok meg a szöveget, mintha könyvajánló lenne, előtte nézzetek meg pár példát a témában! Ne részletes tartalom legyen, hanem összefoglalás, igényes formában, azzal a célzattal, hogy az olvasóban kedv ébredjen a novella elolvasására! Legyen kerek egész az ajánló; bevezetés: pár mondat a szerzőről, kötetről, magáról a novelláról; tárgyalás: a tartalom összegzése; végül pedig pozitív, személyes vélemény a műről, az olvasási szándék megerősítése.

A didergő király

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király Nekeresd ország határán. A királynak nagy volt a bánata, éjjel-nappal csak a hideg rázta. Nevenics királynak aranyos palástja és palotája sem hozta meg meleget, így hát hírbe adta, hogy aki rajta segít, azt bőkezűen megjutalmazza. Futásnak eredtek a hírnökök százfelé, hogy megleljék azt a bölcset, kinek tanácsa, Nekeresd ország uralkodójára végre enyhülést hoz. Termett is a palotába ezer nagy tudású egyén, ám milliónyi tanácsuk mit sem ért. Didergő királyunknak nem lett melege, köhintett, reszketett, teljesen elfehéredett. Hívatta hát udvari bolondját, remélve, hogy ő majd megoldja baját. Sietett is a bolond, csak úgy csörgött rajta a sok aranykolomp. Kérte a király oktalan komáját, hogy oldja meg az ő nagyon nagy problémáját. A bolond előkapta hát hatalmas eszét és tanácsolta, hogy gyújtsák be a meleget adó kemencét. Hamar megjelent az udvari fűtő mester, ki eltüzelte az összes éghető cédrus testet. Lobogott a tűz, égett a máglya, ám a királynak nem lett melege, és úgy érezte, hogy minden hiába. Bánatában kikiáltotta az erdő összes fájának kivágatását, hogy kandallója tovább onthassa a melegét és remélve az uralkodó didergésének csökkenését. Koppantak a fejszék, repültek a cserjék, míg végül leszedték a házak tetejét és vették el sok lakó feje fölül az otthon melegét. Várta-várta a király a hőséget, de az csak nem jött elébe, ám egyszer csak a palota ajtaja nyikorgó hangja csapta meg fülét és látta meg hirtelen egy kicsi lány könnyes szemét. Kérdőre vonta a király személyét, hogy ugyan miért szedette le a házuk tetejét, mert az eső most beesik és kedvenc babájának ruhája elázik. Nenevics király ígéretét tette a leánynak, hogy köntöséből új ruhát varrat az árva babának.
A lányka örömében nevetett, ugrált, tapsikolt, amitől az uralkodónak egyből melege volt. Összehívatta hát a népet és akinek enyhülés kellett, annak adott meleget és emellett ráparancsolt a kuktára, hogy terítsen asztalt és készítsen vacsorát népének, mert boldog volt, és így, jó a vége a mesének.

Didergő király

A történet helyszíne ezúttal Meseország, főhőse pedig a mindig didergő Nevenincs király. Nevenincs királynak nagy volt a bánata, hiszen éjjel nappal fázott szegény. Hiába takarta testét aranyos palást, majd megvette az Isten hidege. Kiadta hát parancsba, hogy aki segít rajta azzal koronáját, kenyerét megfelezi.
Mentek a hírnökök szerte az országban, keresték a bölcset, aki segíteni tud a király baján. De hiszen hiába tódult a király udvarába ezernyi bölcs, egyikük sem tudott segíteni rajta.
Megelégelte a király a sok okoskodást, hívatta inkább az udvari bolondot. Tanácsot kért a bolondtól, aki nagy okosan azt tanácsolta, hogy gyújtasson be a király.
Kikergette a király a sok okoskodót majd hozatták elé az udvari fűtőt. Telerakták a nagy kandallót, csak úgy pattogott benne vagy száz cédrusmáglya. De hiába égett el az összes fa, a király még mindig fázott és reszketett.
Kiált ekkor a kapuba a király és kiadta a szigorú parancsot miszerint vágjanak ki minden erdőt a királyságban. Had menjen a tűzre minden kis gally, hiszen a felség már úgy fázik, hogy még az ajka is kékül bele.
Mindenütt recsegnek, ropognak a fák fejszék súlyos ütéseitől. Erdőből már egy sem maradt, minden bekerült a nagy kandallóba. Hiába ég el az erdő a nagy katlanban, a király nem győz takarózni a farkasbőr bundába.
Egyszer csak valaki bekopogtat az ajtón, egy kicsi lányka az. Ledorgálta a királyt az elégetett háztetőjük miatt. Padlásukon most minden elázik, még szegény kis babájának a ruhája is. Megsimogatta a király a kislány fejét és megnyugtatta, hogy lesz annak a babának szép ruhája. Majd feldaraboltatja bíbor köntösét és abból lesz a babának a ruhácska. Hát még ruhácska, de aranycipője meg selyem főkötője is lesz.
A kislány tapsikolt kicsiny kezével örömében, nevetett és ugrált. A király látva a boldog gyermeket olyan melege lett, hogy kitárta teljesen az ablakot és behívta az összes fázó szegényt. Tódultak is be az udvarba, a király rá is szólt a kuktákra, hogy terítsenek nyomban asztalt, süssenek ökröt, hozzanak gyorsan bort, hiszen ilyen jeles vendég, mint saját népe még sosem járt királyi lakában.

A didergő király

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Nekeresd országban uralkodott, ám nagyon boldogtalan volt. Hiába volt aranyos palástja, gyönyörű országa, Nevenincs király mindig fázott. Felajánlott hát mesés kincseket annak, aki gyógyírt talál nagy bajára. Százegy hírnöke százkét felé szaladt, olyan bölcset keresve, aki megoldást tud problémájára. Ám a sok bölcs tudománya mit sem ért. A király végül előhívatta udvari bolondját, segítséget remélvén tőle. A bolond azt tanácsolta felségének, hogy gyújtsa be a kemencét, hisz a hideg ellen a meleg kályha a legjobb orvosság. A király eltüzeltetett minden fát, míg végül az ország erdeinek összes fáját elégettette, ahogy a házak tetejét is, de a kemence melege csaknem melegítette fel a didergő királyt. Ekkor egy gyönyörű, szőke hajú leányka lépett a király elé. A kislány nagy kerek szemével ránézett, nem értette miért tüzeltette el a király házuk tetejét. Szomorú volt, mert a babája ruhája is elázik a padláson, nem lesz mit ráadnia vasárnap a templomba. A király szíve meglágyult, megígérte, hogy bíbor köntösének egy darabjából ruhát varrat a kicsi lány, kis babájának. A lányka rögtön felvidult, örömében tapsikolni, ugrálni kezdett. A királynak hirtelen olyan nagy melege lett, hogy levetette magáról palástját, és kitáratta az ablakokat. Kikiáltotta, hogy olyan nagy meleg lett a teremben, hogy mindenkinek jut belőle, aki fázik. A király népe betódult, mire a király hatalmas lakomát, ünnepséget rendezett szeretett népének.

Harmadik feladat

Maradunk a történetmesélős iránynál, tekintettel a teljesítményetekre. Talán a téma volt idegen, nem tudom.

Téma: Móra Ferenc: A didergő király című verses meséjének prózai átirata

Műfaj: mese

Terjedelem:10-15 sor

Stílus:klasszikus szépirodalmi

Hangnem: színes, szemléletes, példázathoz illő

Határidő: csütörtök éjfél

Iránymutatás: A kiinduló szöveg elérhető az Interneten. Semmi mást nem kérek, mint a történet szép, igényes megírását a tartalom tagolásának megfelelően. Párbeszédes részek ne legyenek, figyeljetek a központozásra és kerüljétek a szóismétlést!

A baj csőstül jön...

Na tényleg ez volt életem legrosszabb napja...
Persze milyen is egy ilyen bizonyos legrosszabb nap? Ebben az átkozott napban az volt a legrosszabb, hogy minden úgy indult, mintha minden a lehető legjobb lenne. Fényes júliusi reggel, jó idő, minden szép és jó. Aha, innen jött a fekete leves. Reggel, boldogan kelek ki az ágyból és már alig várom, hogy a konyhába érve végre ehessek valamit. Amint kinyitottam a szobám ajtaját feltűnően sok nesz ütötte meg a fülem. Nálunk sosincs hangzavar kora reggel. Leértem a konyhába, anya feltűnően próbált magára erőltetni egy kis jókedvet. Az erőltetett hangnemnél már csak mű mosolya volt a feltűnőbb.
- Na, hogy érzed magad?- kérdezte. Nem értettem, hogy mégis miért kérdez tőlem ilyeneket. Miután anya észrevette rajtam, hogy nagyon nem értem miről beszél rá is tért a lényegre.
- Indulhatunk a vérvételre?
Ekkor esett le nekem, hogy miért is ez a korai zűrzavar. Anya tudja jól, hogy egy-két dologgal ki lehet kergetni a világból. Na a tű és a vér pont benne van a top 10-ben. Rájöttem, a nagy zaj forrása ezúttal nagyapám volt, aki már szövetkezett ellenem anyával és eljött, hogy elvigyen minket a kórházba. Gondoltam ez még nem olyan nagy vész, csak kibírom valahogy. A kórházba érve megnyugodtam, hogy hiába mentünk oda negyed órával a nyitás előtt, az ajtónál már sorakozott a tömeg. Minden egyes porcikám irtózott a gondolattól, hogy vér közelében legyek, de ha muszáj akkor muszáj. Az utolsó pillanatig kerestem a menekülő utakat, hogy melyik ablakon lehetne gyorsan kiugrani, ekkor egy teltebb nővérke kijött és behívott a kórterembe. Nincs visszaút, be kellett menni. Azért a biztonság kedvéért anya is bejött velem, nehogy meglépjek valahol. Végül is sikerült levenni a vérem, persze vagy 2 nővérnek és anyának is le kellett fogni, hogy egyáltalán a székben maradhassak.
Végre otthon voltam és ehettem egy keveset. Megfogadtam, hogy soha többé nem megyek vérvételre. Ha valaki a vérem akarja előtt le kell ütnie. Már alig vártam, hogy a délutáni edzésen lehessek. Gondoltam lemotorozok a parkig ahol az edzést tartottuk aznap. Elértem a parkhoz, legurultam a lejtős részen a többiekhez. Végre elkezdhettük az edzést. Persze mindenki kiszúrta, hogy olyan a karom mint egy drogosnak. Az edző megkért, hogy segítsek egy kicsit az egyik srácnak. Nem is volt gond egészen addig, amíg a kis srác egy jól irányzott mozdulattal el nem találta az egyik kézfejemet, hogy az olyan hülye pózba tudott visszahajlani, hogy a kétszeresére dagadt. Ez még nem is lett volna semmi, ha az edzés végére nem kezdett volna el szakadni az eső.
-Még jó, hogy motorral jöttem, hamar hazaértek.- gondoltam, én kis naív. A motorom megadta magát a szakadó esőben. A többiek már rég otthon jártak mire nekem sikerült feltolnom a motort a park vizes, kavicsos földjén az útra. A drága járgány még ott sem akart elindulni nekem szóval baktathattam haza ázottan, bedagadt kezekkel egy motort tolva.

Ez a nap is igazolta azt a mondást, hogy a baj csőstül jön...

Balatoni csobbanás...

2010. június. 12-ét írunk. Vége van az iskolának, a szünet első napját a barátaimmal és a párommal élvezem. Már május óta terveztük a mai napot...Nagyon vártuk, hiszen nyolcan az osztályból Balatonkenesére tartottunk. Nagyon izgatott voltam, hiszen ekkor lépett be az életembe egy új kapcsolat, fülig szrelmes voltam, ráadásul a suli is befejeződött és még az idő is kitűnő volt. Két autóval mentünk négyen négyen. A találkozó az Etele téren volt 6:45kor. Rögvest indultunk volna, ha Gabiék (az egyik autó sofőrje) nem késtek volna. Végül 7 órakor sikerült útnak indulni az M7-es felé. Az autópályán csak úgy végigsöpörtünk, közben pedig bömböltettük a zenét, köztük a Kis malac kis malac engedj be című slágert Adus kérésére. Nem is ez számít milyen égő és régi ez a szám, hanem, hogy a kis csapat együtt van és jól érzi magát. Egy és fél óra alatt lent is voltunk, hiszen Krisztike miatt meg kellett állni egy benzinkúton. Hagy ne firtassam... Hát mit se mondjak ilyen korán se értem még le a strandra!!! Egy árva lélek sem volt, még a büfések is csak akkor kezdtek kipakolni. Elsőnek kipakoltunk, hűtőtáska, gyékény, labdák és mi egymás. De értékeinkről sem feletkeztünk meg, így egy értékmegőrzőt kerestünk. A bejáratnál találtunk is, ahol elhelyeztük pénztárcáinkat, óráinkat kulcs ez az, nah és persze Ádi a párom a telefonját. 9 órakor bele is vetettük magunkat a vízbe, na jó én azért még nem utánoztam a delfinugrásokat, hiszen még hideg volt a víz. A délelőtt nagyon hamar elröpült, egész végig a vízben játszottunk a röplabdámmal. Egy játékot fejlesztettünk..Húha nevet azt hiszem nem is adtunk neki. Na mindegy. A lényeg, hogy a lányuk a fiúk fejére dobják a labdát, akik így befejelik a kapuba. Ezenkívül mi lányoknak a labdát elkellett venni a fiúktól. Hát a délelőttünk így zajlott. Persze a meccsek között szorítottunk időt az evésre is, ami nem volt más mint jó kis hízlaló lángos és palacsinta, no meg a saját szendvicseink. Délután már annyira kiszívta az erőnket a víz, hogy inkább a szárazföldön folytattuk a játszmát. Annyi vicces pillanat volt, hogy el sem tudom most itt röviden mesélni. Például tetszett az is, amikor Ádit úgy fejbetaláltam labdával, hogy hanyattesett. Tudjátok, ez a tipikus homlokon ütés, ami biztosítja a totális hanyattvágódást. Mit ne mondjak szép kis jelenet volt. De ezt Maci is eljátszotta szegénykémmel. Két kiütés egy napra .Jobbak vagyunk,mint Erdei Zsolt. Délutánra mindenki kifáradt, kijátszottuk és kinapoztuk magunkat. Közös megegyezésre jutottunk, hogy lassan haza kellenne indulni. Lassan szedelőzködtünk, majd az értékmegőrzőhöz indultunk. Kikértük az értékeinket, majd az autók felé vettük az irányt. Ekkor ütött be a krakk. Ádi nem találta a telefonját... A fiúkkal azonnal visszamentek az értékmegőrzős bácsihoz kérdőre vonni az esetért. Emlékszem még reggel kérdeztük is, hogy van e pótkulcs, ha netán elhagynánk. Hát volt ám veszekedés, de eredmény az kevésbé. A telefont nem adták vissza. Hazafelé végig tolvajoknak tartottuk az értékmegőrzőnél dolgozókat. Igaz semmire se mentünk vele. Hazafelé úton alig szóltunk egymáshoz kettőt, mindenkit nyomasztott az ügy. Kár, hogy ilyen befejezése maradt ennek a szép napnak. Nem baj, a Jóisten nem ver bottal! --ez szól annak, akinek szól!!!

Novemberben is még a Vénasszonyok???

Különös ez a világ...de ez az évszak is. Megint vénasszonyok nyara, csak most mintha Őkegyelme nem akarna elmúlni. November van, már javában az őszben járunk mikor is a nyár kiélvezi utolsó időszakát. Az évszakhoz megfelelően változnak a falevelek. Némelyik piros, sárgás vagy éppen bordó. De van olyan fánk is aki már kopaszan várja a hideget. Várhatja....várja csak. A nap akárcsak egy augusztusi délutánon, úgy melegíti a talajt. Nem akarja az elmúlást...Még a kis szúnyog és a légy is örül ennek a jó időnek. A kis énekes madaraink se szeretnék, hogy jöjjön az esős ősz, inkább továbbra is énekelnek nekünk. Sőt mindezidáig reggelente ők ébresztenek vékony kis hangjukkal, akár csak nyáron. Nem úgy, mint a lassan hazánkba visszköltöző betolakodók. Kik is ők???? Hát a varjak, akik hangos károgásukkal elrontanak mindent. Sajnos jönnek, költöznek betelepednek...Reggelente csak annyit látok az állomásra menet, hogy csúnya nagy csőrukben viszik a zsákmányt, a diót. Ezenfelül az ég is borús, itt van a depis időszak megint.Talán itt az ideje, hogy 2 és fél hónap után búcsút vegyünk Asszonykáintól és várjuk a meleg nyarat. Reméljük jövőre is visszaköltöznek hazánkba a Vénasszonyok.

Horgásztúra

Kedves Naplóm!
A mai nap úgy döntöttünk, hogy négyen összejövünk egy kis horgászatra a nyaralónk melletti dunai holtághoz. Nagyon jó ötletnek tartottunk ezt a kiruccanást, mivel már rég találkoztunk, így végre megint kicsit együtt lehetett a társaság.
Körülbelül reggel 7 órára beszéltük meg a találkozót a barátnőm háza előtt, ám már az indulás sem indult zökkenőmentesen. Az egész úgy kezdődött, hogy a barátunk Balázs fél órát késett, mi meg ott álltunk a ház előtt teljesen átfagyva, ugyanis egy elég hűvös reggelt fogtunk ki magunknak. De sebaj... sikerült elindulnunk. A történetünk ott folytatódott, hogy körülbelül 10-15 kilóméternyi autózás után rossz helyen akartunk lefordulni az autópályára és nem igazán tudtuk, hogy most merre tovább. Húsz percnyi tanakodás után végülis elindultunk valamerre, ám kiderült, hogy nem jó irányba megyünk. Újabb útvonaltervezés után rátaláltunk a helyes irányra, de tudtuk, hogy így hatalmas kerülővel fogunk csak elérni a célig. Útközben számos útlezárással és akadállyal találkoztunk, ami újabb kerülőket jelentett. Immár két órája utaztunk, mikor egyszercsak a semmi közepén az autó megállt alattunk. Körülöttünk se autók, se házak, se emberek. Barátnőmmel már csak nevettünk kínunkban, míg a másik két fiú inkább szétrobbant az idegességtől, de mivel nem tehettek mást, így nekiálltak kocsit szerelni, amit telefonos segítségel ugyan de 40 perc alatt sikerült megoldani. Újra nekivágtunk folytatni utunkat, mikor pár kilóméter után, mikor már azt hittük, hogy végre odaérünk, az autó ismételten lerobbant. Ekkor már tudtuk mi a dolgunk a kocsival, de nem akartuk elhinni, hogy az egy órás utat a nyaralóba már két és fél órája koptatjuk. Tehát az üzemanyagunk fogyóban, az idegeink romokban, és már nagyon éhesek vagyunk. Gondoltuk, hogy mikor odaérünk megállunk a kedvenc kifőzdénkbe enni, dehát ahogy ezután a fantasztikus nap után lennie kellett, persze csak azon a napon zárva volt az étterem. Továbbhaladtunk, bár biztosak voltunk, hogy ez a nap már jobb úgysem lehet. Ami így is történt. Végre három és fél óra kocsikázás után sikerült megtenni az egy órás utat. Nekiálltunk főzni. Persze ezen a csodás napon még egy olyan egyszerű ételt is sikerült elrontanunk, mint a paprikáskrumpli. Tudom ez már elég ciki, de ez van! Miután elfogyasztottunk a "finom" ebédet, amivel túl jól ugyan nem laktunk, de felpakoltuk magunkat és elindultunk horgászni. Kivételesen csak azon az egy nap annyi szúnyog volt a környéken, amennyit tíz év alatt együtt nem láttam még! Szó szerint nem láttunk a szúnyogoktól, de minket ez sem tántorított el. Leértünk a stégre, elhelyezkedtünk, majd vártuk a kapást! Azt azért tudni kell, hogy mi mindig ezen a holtágon horgászunk és rengeteg halat sikerült minden alkalommal kifognunk, ezért nagyon szeretjük is. Egész napunkat a stégen töltöttük, amit megosztottunk azzal a milliónyi szúnyoggol is, de mint ahogy azt várni lehetett, egészen estig még egy kis snecit sem sikerült kifognunk, viszont legalább rengeteg pénzt elköltöttünk haleledelre. Végül késő este, kapás nélkül, fáradtan összeszedtük csomagjainkat és elindultunk hazafelé a roppant izgalmas horgásztúráról, egy darab hal nélkül!
Összességében nem ez volt életem legrosszabb napja, de azon a napon nagyon megviselt minket ez a sok izgalom, persze utólag visszagondolva már jókat nevetünk az egészen, de akkor elég borzasztónak tűnt...

Jókedvemet elrontani nem tudod...

Sok olyan nap van, ami versenybe szállhatna az „Életem legrosszabb napja” díjért, így kicsit nehéz választanom. De talán azt hiszem, ez a nap viszi a pálmát. Az egész azzal kezdődött, hogy kikeltem az ágyamból.
Előző este későn feküdtem le, de mindez nem lett volna probléma, ha másnap reggel nem kellett volna matematika tanárhoz mennem. Menet közben szörnyű migrén tört rám, amin sajnos nem segített a gyógyszer sem – esélyes, hogy 12 órányi alvás talán javított volna rajta. Aznap a teljesítményem kritikán aluli volt és borzasztóan szenvedtem a fejfájás miatt is. Egy szerencsém volt, mégpedig az, hogy a tanárnő megértette, hogy nem lehetek mindig csúcsformában. Hazafelé úton egy ellenőr is belém kötött, hogy nem olvasható a diákigazolványom száma a bérletemen, és meg akart büntetni. Végül a mellette álló kaller szólt rá, hogy engedjen már el. Megkönnyebbültem, mikor végre lepakolhattam a cuccomat a szobámban. Gondoltam, bekapcsolom a gépet, hogy éljek egy kis közösségi életet, de a gépem egy hangos sípolás után kék halált halt. Egy perces néma gyász után ezen most már csak nevetni bírtam, hiszen még én sem lehetek ilyen szerencsétlen. Délutánra vártam a barátomat és ez valamelyest feldobta a kedvem, négyre jött volna. Nem sokkal előtte kaptam tőle egy SMS-t. Elolvastam és elkezdtem röhögni. Azt írta, hogy váratlan munka miatt nem tud jönni hozzám. Nagymamám aggódva rohant be a szobámba -nyilván - furcsának találta a szobámból kiszűrődő zajokat . Nem tudta mire vélni, hogy mi vicces van azon, ha valaki ennyire balszerencsés, mint szerény személyem.
Aznap már inkább nem próbálkoztam semmi komolyabb dologgal, mert még a végén felgyújtottam volna a lakást, vagy hasonló szerencsés dolog történt volna. Vettem egy forró fürdőt, és befeküdtem a puha ágyikóba, ami persze egy ilyen peches nap után is tárt karokkal várt.
Azt kell, hogy mondjam, a nap végére tényleg jobb kedvem lett. Végtelenül optimista tudok lenni néha, képes vagyok látni a dolgok jó oldalát is. Mindig örülök, ha tanulhatok valami újat. Ezen a napon például azt tanultam, hogy néha jobb nem kimozdulni a lakásból. Jelen esetben az ágyból sem nagyon volt érdemes kikelnem.

stílusgyakorlatok: Második feladat

Az élet nem túrós lecsó

Kedves naplóm, már 10 órája zötykölődök a buszon, egy ideje átléptük Franciaország határát és Németországban vagyunk. Legjobb barátnőm Dia ül mellettem, és nem tudok tőle aludni.
Először még csak csak elbóbiskoltam mikor Dia még halkan szuszogott. Ám ez a szuszogás hamar iszonyatos horkolássá csapott át. Felriadtam, azt hittem fuldoklik! Ránéztem, és megláttam kedves barátnőm fejét, amint szétkenődik az üvegen és az üveg összenyomta az egyik orrlyukát...hát ezért horkol ilyen iszonyatosan. Lassan megfogtam a fejét és arrébb billentettem, hogy a vállamra essen. Nem sokat segített mindez, a horkolást ugyan úgy folytatta, sőt a mázsás feje nyomta a vállamat. DIA! Nagy nehezen sikerült elaludnom, olyan egy óra felé. Hulla fáradtan ébresztettek fel három órakor, hogy megálltunk a folyó ügyeinket elintézni. De könyörgöm nekem nem kell! Aludni akarok! Három óra harminc perckor szét fagyva visszaszálltunk a buszra. A hátunk mögött ülő embereket ugyan nem ismertem, de az egyik volt olyan kedves, hogy levette a cipőjét. Elöszőr azt hittem, hogy valami idióta francia sajtot hozott fel a buszra. Egy fél óra múlva kezdett tudatosodni bennem, hogy ez valakinek a lábszaga, és ez a valaki ott ül a hátunk mögött. Fáradt voltam, fáztam, és nagyon jó kedvem volt. Mosolyogva hátra fordultam és megkértem udvariasan, higgadtan h most azonnal vegye vissza a cipőjét mert nem lehet megmaradni a buszban. Kérésemnek eleget téve, egy szó nélkül visszabújt a cipőbe. Azt hiszem 10-11 óráig sikerült aludnom kisebb nagyobb felébredésekkel, mikor Dia éppen oldalba rúgott. 17 órára már Pesten voltunk. Anyuék vártak, ott kocsival. Örültem nekik hiszen egy hete nem láttam őket. De valaki más is volt ott. Jaj ne, csak nem a volt barátom? Ugye ezt nem mondjátok komolyan, hogy őt is elhoztátok? Mosolyt erőltettem az arcomra és köszöntem nekik. Szó nélkül hazamentünk, anyuék nem nagyon értették miért nem örülök barátomnak. A franc, lehet elfelejtettem nekik mondani, hogy én szakítottam vele. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek.
Alig vártam hogy lezuhanyozhassak és bedőlhessek az ágyamba, mikor haza értünk. Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy nem ez volt életem legjobb napja.