A didergő király

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Nekeresd országban uralkodott, ám nagyon boldogtalan volt. Hiába volt aranyos palástja, gyönyörű országa, Nevenincs király mindig fázott. Felajánlott hát mesés kincseket annak, aki gyógyírt talál nagy bajára. Százegy hírnöke százkét felé szaladt, olyan bölcset keresve, aki megoldást tud problémájára. Ám a sok bölcs tudománya mit sem ért. A király végül előhívatta udvari bolondját, segítséget remélvén tőle. A bolond azt tanácsolta felségének, hogy gyújtsa be a kemencét, hisz a hideg ellen a meleg kályha a legjobb orvosság. A király eltüzeltetett minden fát, míg végül az ország erdeinek összes fáját elégettette, ahogy a házak tetejét is, de a kemence melege csaknem melegítette fel a didergő királyt. Ekkor egy gyönyörű, szőke hajú leányka lépett a király elé. A kislány nagy kerek szemével ránézett, nem értette miért tüzeltette el a király házuk tetejét. Szomorú volt, mert a babája ruhája is elázik a padláson, nem lesz mit ráadnia vasárnap a templomba. A király szíve meglágyult, megígérte, hogy bíbor köntösének egy darabjából ruhát varrat a kicsi lány, kis babájának. A lányka rögtön felvidult, örömében tapsikolni, ugrálni kezdett. A királynak hirtelen olyan nagy melege lett, hogy levetette magáról palástját, és kitáratta az ablakokat. Kikiáltotta, hogy olyan nagy meleg lett a teremben, hogy mindenkinek jut belőle, aki fázik. A király népe betódult, mire a király hatalmas lakomát, ünnepséget rendezett szeretett népének.