Persze milyen is egy ilyen bizonyos legrosszabb nap? Ebben az átkozott napban az volt a legrosszabb, hogy minden úgy indult, mintha minden a lehető legjobb lenne. Fényes júliusi reggel, jó idő, minden szép és jó. Aha, innen jött a fekete leves. Reggel, boldogan kelek ki az ágyból és már alig várom, hogy a konyhába érve végre ehessek valamit. Amint kinyitottam a szobám ajtaját feltűnően sok nesz ütötte meg a fülem. Nálunk sosincs hangzavar kora reggel. Leértem a konyhába, anya feltűnően próbált magára erőltetni egy kis jókedvet. Az erőltetett hangnemnél már csak mű mosolya volt a feltűnőbb.
- Na, hogy érzed magad?- kérdezte. Nem értettem, hogy mégis miért kérdez tőlem ilyeneket. Miután anya észrevette rajtam, hogy nagyon nem értem miről beszél rá is tért a lényegre.
- Indulhatunk a vérvételre?
Ekkor esett le nekem, hogy miért is ez a korai zűrzavar. Anya tudja jól, hogy egy-két dologgal ki lehet kergetni a világból. Na a tű és a vér pont benne van a top 10-ben. Rájöttem, a nagy zaj forrása ezúttal nagyapám volt, aki már szövetkezett ellenem anyával és eljött, hogy elvigyen minket a kórházba. Gondoltam ez még nem olyan nagy vész, csak kibírom valahogy. A kórházba érve megnyugodtam, hogy hiába mentünk oda negyed órával a nyitás előtt, az ajtónál már sorakozott a tömeg. Minden egyes porcikám irtózott a gondolattól, hogy vér közelében legyek, de ha muszáj akkor muszáj. Az utolsó pillanatig kerestem a menekülő utakat, hogy melyik ablakon lehetne gyorsan kiugrani, ekkor egy teltebb nővérke kijött és behívott a kórterembe. Nincs visszaút, be kellett menni. Azért a biztonság kedvéért anya is bejött velem, nehogy meglépjek valahol. Végül is sikerült levenni a vérem, persze vagy 2 nővérnek és anyának is le kellett fogni, hogy egyáltalán a székben maradhassak.
Végre otthon voltam és ehettem egy keveset. Megfogadtam, hogy soha többé nem megyek vérvételre. Ha valaki a vérem akarja előtt le kell ütnie. Már alig vártam, hogy a délutáni edzésen lehessek. Gondoltam lemotorozok a parkig ahol az edzést tartottuk aznap. Elértem a parkhoz, legurultam a lejtős részen a többiekhez. Végre elkezdhettük az edzést. Persze mindenki kiszúrta, hogy olyan a karom mint egy drogosnak. Az edző megkért, hogy segítsek egy kicsit az egyik srácnak. Nem is volt gond egészen addig, amíg a kis srác egy jól irányzott mozdulattal el nem találta az egyik kézfejemet, hogy az olyan hülye pózba tudott visszahajlani, hogy a kétszeresére dagadt. Ez még nem is lett volna semmi, ha az edzés végére nem kezdett volna el szakadni az eső.
-Még jó, hogy motorral jöttem, hamar hazaértek.- gondoltam, én kis naív. A motorom megadta magát a szakadó esőben. A többiek már rég otthon jártak mire nekem sikerült feltolnom a motort a park vizes, kavicsos földjén az útra. A drága járgány még ott sem akart elindulni nekem szóval baktathattam haza ázottan, bedagadt kezekkel egy motort tolva.
Ez a nap is igazolta azt a mondást, hogy a baj csőstül jön...
Nagyon laza a szöveg, túlzottan is. Az időegyeztetés, a központozás, a nyelvhelyesség... és sok minden más sem stimmel. Úgy tűnik, történetet mesélni jóval nehezebb, mint költőinek lenni.
VálaszTörlés