Ősz... Sokaknak ez az évszak jelenti az iskola kezdetét, a hosszú nyári napok rövidebbé válását, a hideg idő megjöttét. Ősszel a hajdan volt zöld levelek a szivárvány színeiben pompáznak, és a Nap süt még, de már korántsem oly melegen.
Mégis, amikor ősszel beköszönt az indián nyár, az olyan, mintha egy fénykorában lévő színésznő lépne színpadra. Már kilépett a fiatal, gondtalan és üde nyárból, sok mindent megélt már, a ráncok már látszódnak szép arcán, de mégis, mikor készül az utolsó, nagy előadásra, színpompás ruháját magára ölti és tündököl. Az egészen halványsárgától kezdve a már-már feketébe hajló vörös színek is megtalálhatók öltözetén. Élete alkonyán még egyszer elkápráztat mindenkit, mielőtt levonul a színpadról.
Megnyugtató érzés látni ilyenkor a természetet. Elbűvöl és mégis elszomorít. A fák levetik lombkoronájukat, készülnek a télre, a hosszú álomra. A későn érő gyümölcsök is beérik végre társaikat. A Nap még kitartóan süt, sugarai felmelegítik az ember lelkét, kiélvezhetjük a "nyár" utolsó napjait.
A személyes viszonyulást alig érzem. A három bekezdés között nincs szoros kapcsolat. A mondatok szépen gurulnak, a színésznős allegória is egyéni. A helyesírás rendben van, de a nap, itt nem nagybetű, a nyár szó az utolsó mondatban indokolatlanul kapott idézőjelet.
VálaszTörlés