stílusgyakorlatok: Második feladat

Az élet nem túrós lecsó

Kedves naplóm, már 10 órája zötykölődök a buszon, egy ideje átléptük Franciaország határát és Németországban vagyunk. Legjobb barátnőm Dia ül mellettem, és nem tudok tőle aludni.
Először még csak csak elbóbiskoltam mikor Dia még halkan szuszogott. Ám ez a szuszogás hamar iszonyatos horkolássá csapott át. Felriadtam, azt hittem fuldoklik! Ránéztem, és megláttam kedves barátnőm fejét, amint szétkenődik az üvegen és az üveg összenyomta az egyik orrlyukát...hát ezért horkol ilyen iszonyatosan. Lassan megfogtam a fejét és arrébb billentettem, hogy a vállamra essen. Nem sokat segített mindez, a horkolást ugyan úgy folytatta, sőt a mázsás feje nyomta a vállamat. DIA! Nagy nehezen sikerült elaludnom, olyan egy óra felé. Hulla fáradtan ébresztettek fel három órakor, hogy megálltunk a folyó ügyeinket elintézni. De könyörgöm nekem nem kell! Aludni akarok! Három óra harminc perckor szét fagyva visszaszálltunk a buszra. A hátunk mögött ülő embereket ugyan nem ismertem, de az egyik volt olyan kedves, hogy levette a cipőjét. Elöszőr azt hittem, hogy valami idióta francia sajtot hozott fel a buszra. Egy fél óra múlva kezdett tudatosodni bennem, hogy ez valakinek a lábszaga, és ez a valaki ott ül a hátunk mögött. Fáradt voltam, fáztam, és nagyon jó kedvem volt. Mosolyogva hátra fordultam és megkértem udvariasan, higgadtan h most azonnal vegye vissza a cipőjét mert nem lehet megmaradni a buszban. Kérésemnek eleget téve, egy szó nélkül visszabújt a cipőbe. Azt hiszem 10-11 óráig sikerült aludnom kisebb nagyobb felébredésekkel, mikor Dia éppen oldalba rúgott. 17 órára már Pesten voltunk. Anyuék vártak, ott kocsival. Örültem nekik hiszen egy hete nem láttam őket. De valaki más is volt ott. Jaj ne, csak nem a volt barátom? Ugye ezt nem mondjátok komolyan, hogy őt is elhoztátok? Mosolyt erőltettem az arcomra és köszöntem nekik. Szó nélkül hazamentünk, anyuék nem nagyon értették miért nem örülök barátomnak. A franc, lehet elfelejtettem nekik mondani, hogy én szakítottam vele. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek.
Alig vártam hogy lezuhanyozhassak és bedőlhessek az ágyamba, mikor haza értünk. Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy nem ez volt életem legjobb napja.