Halálbüntetés

„Mi lesz az ár? A gyilkosságért vajon mi jár?”

A halálbüntetés a világ fejlett országaiban megosztja az emberek véleményét. Sokan vannak, akik mellette állnak, ám ugyanennyien – ha nem többen – akik ellenzik, sokan pedig egyszerűen tudomást sem vesznek róla, mintha nem is létezne. Pedig létezik, és sokunkat foglalkoztat. Sok országban – ahogy Magyarországon is – eltörölték. Jómagam nem vagyok érintett a témában, szerencsére, álláspontot sem nagyon tudok foglalni, mert amint eszembe jut egy érv, rögtön tudok mondani rá egy ellenérvet. Szeretnék pártatlan maradni - amennyire ez lehetséges-, felsorolni érveket mindkét „oldalra”.

A halálbüntetés kegyetlen módja a megtorlásnak, de vajon kegyetlenebb-e, mint ahogy a bűnös véget vetett áldozata életének? A gyilkos vétett a törvény ellen, semmibe vette az ember élethez való elidegeníthetetlen jogát. Fájdalmat és szenvedést okozott az áldozat hozzátartozóinak. A hozzátartozók az azonos megtorlás elve – Talio-elv - szerint joggal követelhetik a halálbüntetést - szemet szemért, fogat fogért. A hozzátartozóknak elégtétel lehet, megnyugvást jelenthet a bűnös halála. Az áldozat végre békében nyugodhat, megtorolták a halálát. A halálbüntetés továbbá elrettentő példaként szolgálhat, megelőzésként gyilkosságok elkövetésére, hiszen – valljuk be – a fűtött cellákban élni, a börtön konditermébe járni, meleg ételt kapni, manapság sajnos nem az elrettentést szolgálja. Másrészt az elítélteket a társadalom, az adófizetők tartják el, míg ez a „teher” halálbüntetésnél egyszeri. Továbbá a börtönlakók jó magaviselet esetén hamarabb szabadulhatnak – mondjuk 20 év helyett „csak” 15 évet ülnek -, ám felmérések bizonyítják, hogy ha valaki 5-10 évre börtönbe kerül, gyakorlatilag képtelen lesz visszailleszkedni a társadalomba, csak elenyészően kis hányaduk képes rá. Tehát újra veszélyt jelenthetnek. Valamint ha valakit életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélnek, fennáll a szökés veszélye is, az elítélt újra fenyegetést jelent az ártatlan polgárokra nézve. Ráadásul egy maffiavezér, vagy egy terrorista szervezet vezetője a börtönből is árthat, a követőit irányítva.

Ellenben a halálbüntetés visszavonhatatlan és végleges, nincs lehetőség arra – mint életfogytig tartó börtönbüntetésnél -, hogy az elítéltet kiengedjük. Egy rosszul meghozott ítélet egy ártatlan ember halálát eredményezheti, miközben a valódi gyilkos szabadon jár-kel az ártatlan polgárok között. A halottakat semmi nem hozhatja vissza, és az ő hozzátartózóinak is fáj a veszteség. Még ha az illető embert is ölt, érző lény volt, szeretett, szeretve volt. Továbbá vannak olyan gyilkosok, akik tettüket hirtelen felindulásból követik el, vagyis nem gondolkoznak, amikor elkövetik tettüket, nem veszik sorra, hogy milyen következményei lesznek cselekedetüknek. A hívők szerint az életet csak Istennek van joga elvenni az emberektől, és a halálbüntetés – akár a gyilkosság – is vétek. Sérti az elítélt emberi élethez és méltósághoz való elidegeníthetetlen jogát, hiszen mi lehet méltóságos abban, ha bepelenkázva, 15-20 ember szeme láttára végeznek ki valakit egyetlen gombnyomással? Valamint a kivégző is ugyanúgy embert öl - habár legális úton teszi -, ő sem lesz különb az előtte fekvő gyilkostól. A halálbüntetés antihumánus megoldás egy tett megtorlására. Mind az elítéltre, mind a családjára, mind a „hóhérra” nézve. Ha a helyzet úgy adja a gyilkosból mártír lehet, a követői, vagy vele egyetértők szemében. A halálbüntetés alapján az áldozat hozzátartozói jogosnak érezhetik, hogy bosszút álljanak. Ez önbíráskodáshoz vezethet, hiszen ha az állam legális úton kiolthatja egy ember életét, akkor nekik is joguk van hozzá. Az emberi brutalitás nem ismer határokat, de nem feltétlenül a halálbüntetés a megfelelő megtorlás egy brutális tettért.

Egy szó, mint száz ez a téma nem egyszerű, nem gondolom, hogy bárkit is hidegen hagyna. Vannak, akik fekete-fehérnek látják, de szerintem itt többről van szó. Sok érv szól mellette, sok ellene, és ha nem érintett az ember, nem feltétlenül tud róla egyoldalú véleményt alkotni. Ez mindig nehéz kérdés volt, és lesz is, amíg vannak humánus nézeteket valló emberek, hidegvérű gyilkosok, erőszaktevők és vannak gyászoló szülők, barátok. A két tábor – az ellenzők és a pártolók – sosem fognak dűlőre jutni, sosem fognak tudni kompromisszumot kötni. Ám mindig lesznek olyanok is - mint én -, akik nem tudnak álláspontot foglalni az ügyben.