Botrány vagy elnézett művészet?

Meztelenség, trágárság, politikai cenzúra a színházban.

„A színház, az előadóművészetek azon ága, amelynek keretében közönség előtt színjáték útján, beszéddel, mozdulatokkal, zenével, tánccal, hanghatásokkal és látványelemekkel történeteket mutatnak be – gyakran más művészetek eszközeit is felhasználva.„Mondja a mindenki által közismert Szabad enciklopédia. De vizsgáljuk meg jobban ezt a kijelentést. Milyen a mai színház?
Kezdjük talán a beszéddel. A színházban jó magyar szokás szerint szólaltatják meg dicső kis nemzetünk csodálatos szókincsét. Vagy legalábbis régebben ezt tették. A mai színészek számára persze ugyanúgy adottak a szövegek, drámai monológok és cseles párbeszédek. Csak épp a trágárság teszi kicsit színesebbé a szövegeiket. Természetesen a színház is halad a korral, és ez alól a szövegírók sem kivételek. Manapság már egyre inkább kerülnek előtérbe a trágár kifejezéseket tartalmazó szövegek. De amíg a trágárság egy részbe hódít a színpadon, addig lesznek olyanok is, akik ezt egy cseppet sem értékelik. A színházi ruhatárosok sajnos gyakran találkoznak ilyen jelenségekkel, első felvonás „Bazdmeg” és „Kurva jó fej vagy” kijelentéseit követően sok néző távozik az előadásról, mondván hogy az ő fülüket bántja a trágár szóhasználat. De attól sem szabad eltekintenünk, hogy a színházi szóhasználat lényegesen függ a valós szóhasználatoktól. Épp ezért lehet a trágárságot akár művészi fokon is végezni. A mimézis fogalmát Platón, majd Arisztotelész nyomán használjuk, és egyszerűen a valóság művészi utánzását jelenti. Ha tehát a való világban majdnem mindenki káromkodik, akkor a színpadon sem történhet másképp. Épp ezért ne lepődjünk meg azon, hogy ha mindennapjaink anyázásai a színpadon is helyt kapnak. Színpadi trágárság tekintetében Spiró György Csirkefej című előadása volt az egyik úttörő. A Katona József Színházban bemutatott, 1986-os előadásban elhangzó trágár szavak felháborodást keltettek, és széleskörű színházi szakmai vitát generáltak. Spiró a darab megírására készülvén állami gondozott fiatalokkal beszélgetett. A realista módszerrel megírt darab az ő szóhasználatukat „mímelte”, de a színház közönsége – bár hallott már ilyet – színpadon mégis megdöbbentőnek érezte az elhangzó szavakat. Sokan felforgatónak és felháborítónak ítélték a darabot. A Victory így korhatáros lett a Bárkában. A szervezők igyekeznek mindenkit még a darab előtt tájékoztatni a darab nyelvezetéről, és iskolai csoportoknak drámafoglalkozást is tartanak az előadások után.
Ha már a szövegírók szabadsága megbotránkoztat embereket, akkor nem szabad eltekintenünk a koreográfusok korlátlanságáról. Nem könnyű dolog ütős koreográfiákat alkotni, viszont itt is hatalmas segítség lehet az erotika. Persze itt sem szabad átesni a ló túloldalára. Meg kell találni az arany középutat, hogyan lehet egy tánc egyszerre elképesztő és „dögös”.
A politikai cenzúra színpadi megnyilvánulása nem újszerű dolog. Példaként említeném itt Hofi Gézát (született Hoffmann Géza), aki az egyik legkiemelkedőbb alakja a politikai cenzúrának. Éles politikai kritikái miatt megfigyelték, erre előadásain gyakran utalt, a rendszerváltás előtt tevékenységéről a csehszlovák kommunista titkosszolgálat is jelentett. Hofi mellett megemlíteném még Fábry Sándort, akinek műsorában több fiatal humorista jutott bemutatkozó lehetőséghez. De ebbe bele kell törődnünk, amíg lesz színház, lesz kabaré (vagy stand up comedy), addig igenis lesznek politikai kritikák, ezt nem lehet elkerülni. Ez mi sem mutatná jobban, mint hogy egyre több „Dumaszínház” nyílik szerte az országban, melyek rendelkeznek állandó fellépőkkel.
Végül, de nem utolsó sorban a színpadi meztelenség. A modern, kísérletező színházak megjelenésével a megszokott díszlet és jelmezgazdag előadások között helyet követelt magának az ún. szegény színház, úgy próbált meg utat találni a színpadi meztelenség is. Annak ellenére, hogy a színpadi meztelenség nem újkeletű, még mindig fenntartásokkal kezeljük a meztelen testeket a színpadon. A nézők többféle reakcióval fogadhatják: egyik reakció a felháborodás, a tiltakozás, a másik pedig a kukkolás izgalma. Szerencsére a nézők legtöbbje inkább humorosnak veszi, ha az egyik szereplő levetkőzik, pláne ha mindezt az élményt az első sorban élheti át.
Egy biztos, amióta világ a világ, a színház mindig a kritikusok fő célpontja volt, és az is marad. Mindig lesz valami, ami megbotránkoztatja az embereket, legyen az szöveg, kritika vagy egy meztelen test látványa.