„Van, amibe jobb belevágni, mint visszautasítani, még ha rossz véget ér is.”*
Amikor elolvasunk egy könyvet, átkerülünk egy másik világba. Számomra ez egyfajta menekülés a szürke hétköznapok egyhangúságából. Mindenki máshogy képzeli el azt, amit éppen olvas. Amikor egy könyv megfilmesítésre kerül, sokszor nem sül el olyan jól. Legjobb példa erre John Ronald Reuel Tolkien mérföldkőnek számító műve, a Gyűrűk Ura trilógia. Habár a három film összesen 17 Oscar-díj jelölését váltotta díjra, a vélemények megoszlanak az adaptációról. Egy ismert kritikus, Roger Ebert írta Peter Jackson munkájáról: „Peter Jackson vett egy varázslatos és egyedülálló irodalmi művet, és újraírta a modern akciófilm nyelvén. […] Az, amit ebben a filmben tett, bámulatosan nehéz munka eredménye, és dicséretet érdemel, de ha hű maradt volna Tolkienhez, az még nehezebb és még merészebb lett volna.”
Először is le kell szögeznem, ha eltekintek attól, hogy a film egy számomra kedves könyv adaptációja, azt kell mondanom, remek alkotás. A filmzene tökéletesen visszaadja a középföldei hangulatot, ahogy a rohírok vágtatnak Rohan pusztáin, vagy ork seregek özönlenek ki a mordori Fekete Kapun. Ám sajnos nem tudok eltekinteni a ténytől, hogy ez egy adaptáció. A moziban ülve akaratlanul is sorolom a film hibáit, hiányosságait.
Természetesen egy ilyen - mondhatni -, monumentális mű tökéletes vászonra vitele lehetetlen küldetés. Rengeteg jelenetet kihagytak, ami önmagában még nem is lenne olyan nagy baj, de sok olyan rész is kimaradt, aminek viszonylag nagy jelentősége van a könyvben, például Bombadil Toma, az Öregerdő, a Sírbuckák és a Megye Megtisztítása. Valamint sok a megváltoztatott jelenet is, ami egyes részeknél – például csatajeleneteknél – érthető. Kürtvár ostrománál a könyvben nem masíroztak be tündék, hogy segítsék a szorongatott helyzetben lévő rohírokat. Minas Tirith ostrománál Rohan lovasai nem szemből támadtak a hatalmas mordori seregre, hanem oldalról „besurrantak” a várba és inkább belülről kezdték megtisztítani a Fehér Várost. Persze mindezen jelenetek rendkívül jól mutattak a mozivásznon, a heroikus jelenetek szükségessége kétségbevonhatatlan, de Peter ezen jeleneteknél egyáltalán nem volt hű a könyvekhez.
Továbbá úgy gondolom Jackson átsiklott több olyan jeleneten is, ami fontos a karakterek közötti kapcsolat miatt. Például a Frodó és Samu közötti igen közeli kapcsolat leegyszerűsödött a filmben. Valamint a filmbe bekerült egy olyan szerelmi szál, ami a könyben ugyan létezik, de közel sem olyan hangsúlyos, mint a filmben. Ez pedig Arwen, és a Kósza, Aragorn szerelme. A könyv végén ugyan valóban Arwen lesz az emberek birodalmának úrnője Aragorn oldalán, de szerelmükről gyakorlatilag egy szó sem esik a könyvben. Ami még egy negatívuma a filmnek, hogy egy számomra kedves karaktert – Faramirt – felruházták egy olyan jellemmel, ami teljesen eltér a könyvben leírtaktól. A könyvben egy végtelenül lojális, szeretetre méltó karakter, a filmben azonban eleinte egy rendkívül unszimpatikus, negatív szereplő.
A Peter Jackson által megalkotott „Középfölde” sok ember számára lenyűgöző, ám azok, akik kicsit jobban beleásták magukat a Tolkien által megalkotott, csodálatos világba, csalódnak a filmekben. Valójában persze mindenki másképp képzeli el Középföldét, a tündéket, az apró hobbitokat, és egyéb csodálatos teremtményeket ebben a világban.
Kétségtelen, hogy mint film, a Gyűrűk Ura trilógia nagyon is megállja a helyét, hiszen a Titanic és az Avatar után a harmadik, amelynek bevétele világszerte meghaladta az egymilliárd dollárt. Ám azt gondolom, a rendező túl nagy fába vágta a fejszéjét. Habár a filmben bemutatott tájak „passzolnak” a tolkien-i világhoz, sok jelenet nagy csalódás volt számomra, és úgy gondolom, sok Gyűrűk Ura rajongó számára.
*Idézet a Gyűrűk Ura – A Gyűrű Szövetsége című műből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése