Nagyon későn kezdtem el igazán olvasni. Általános iskolában még a kötelező olvasmányokat is nagy kínok között gyűrtem le a torkomon. Majd az egyik barátnőm ajánlotta a Harry Pottert, de akkor nem érdekelt. Nem tudtam, hogy miről szól ezért egy értelmetlen hóbortnak képzeltem, amit mindenki csinál, hogy ne maradjon ki a sorból. Majd az egyik nyáron gondoltam egyet és elkezdtem olvasni a negyedik részét - azért ezt mert az egyik versenyen ez volt a díj. Persze nem értettem belőle semmit, de nem érdekelt, csak az, hogy mindent megtudjak erről a "rejtett világról". A Harry Potter volt az a könyv ami megérintett annyira, hogy leüljek és elolvassam újra és újra. Az elején "csak" egy varázslatos világot láttam, ahová én is tartozni akartam és nem érdekelt más, később megértettem, amit Stephen King fogalmazott meg a legjobban: "A Harry Potter a félelmek legyőzéséről, a belső erő megtalálásáról szól és arról, hogy hogy döntsünk helyesen viszontagságos helyzetekben." Ez az ami igazán fontos nekem.
Ha elkezdek egy könyvet olvasni, akkor azt várom el, hogy lekösse a figyelmemet és ne tudjak másra gondolni. Érdekeljen, hogy mi történik a következő mondatban, sorban, lapon.
Nagyon sok - számomra jó - könyvet olvastam el, és még nagyon sok van amit el szeretnék olvasni, de sajnos mostanában nem jut idő rá. Pedig nagyon jót tenne már egy kis kikapcsolódás, kilépni ebből a világból és egy másik dimenzióba lépni. Ez az ami velem történik olvasás közben.
Nem csak én érzem azt, hogy mostanában nem olvasok, hanem anyukám is. Mindig azt mondogatja, hogy: "Bezzeg én a te korodban már több száz könyvet elolvastam". Félreértés ne essék én is szívesen olvasnék, csak hát van egy zavaró tényező; az iskola, ami nagyon sok időmet elveszi.
Összefoglalva, engem a felhőtlen olvasás tesz igazán boldoggá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése